Az ukrajnai háború áldozatairól emlékeztek meg Budapesten

Az ukrajnai háború áldozatairól emlékeztek meg Budapesten

Ukrajna mellett álltak ki, megemlékeztek a háború áldozatairól, és bírálták a magyar kormány politikáját azon a demonstráción, amit az orosz-ukrán háború kirobbanásának első évfordulóján Budapesten tartottak.

A „Legyen vége az orosz agressziónak! Megemlékezés az áldozatokról” című, az Európához Tartozunk Egyesület és a Momentum Mozgalom által szervezett pénteki megemlékezésen Hartyányi Jaroszlava, a Magyarországi Ukrán Kulturális Egyesület és a Fővárosi Ukrán Önkormányzat elnöke kijelentette: Ukrajna magát „testvérnek álcázó szomszédja” megszegve a korábbi megállapodásokat, orvul megtámadott egy független államot. Szerinte az oroszoknak az volt a tervük, hogy beveszik Kijevet, majd pihennek pár évet, azután elindulnak Európa felé. Követelte, hogy az oroszok vonuljanak ki a megszállt területekről. Béke akkor lesz, ha az oroszok kivonulnak – tette hozzá.

Karácsony Gergely főpolgármester a szolidaritás városának nevezte Budapestet, mert helyt állt a menekültek fogadásában, és bebizonyította, hogy a történelem jó oldalán áll.

Hozzátette: szomorúsággal tölti el, hogy kijevi utazásakor úgy érezte, magyarázkodnia kell a magyar kormány „hintapolitikája” miatt.

Szerinte a kormány „annyit ült a hintában”, hogy elvesztette erkölcsi iránytűjét. Az a konfliktus, amely fekete és fehér, az a magyar kormánynak „a szürke ötven árnyalata”, összekeverik az agresszort az áldozattal – fogalmazott.

A főpolgármester szerint a háború arról is szól, hogy újra barbár erőszak fogja-e igazgatni Európát, Magyarországon pedig arról, hogy szakítani tudnak-e azzal a felfogással, hogy a politika csak a pillanatok uralása.

Elmondta: sok vitája volt a kormánnyal, de még sosem érezte azt, hogy álláspontja ennyire különbözik a kormányétól. Kijelentette, addig lesz politikus, amíg tükörbe tud nézni, illetve szemébe tud nézni azoknak az áldozatoknak, akik most szenvednek Putyin agressziója miatt.    

Cseh Katalin, a Momentum európai parlamenti (EP-) képviselője azt mondta, kiállnak az ukránok mellett, és fontos, hogy megmutassák, van egy másik Magyarország is. Leszögezte: ami Ukrajnában történik az köszönőviszonyban sincs azzal, ami „Rogán Antal propagandagépezetéből” ömlik.

Az oroszok válogatás nélkül lőnek lakóházakra, iskolákra, kórházakra, fegyverként használják a nemi erőszakot, a kínzást, gyermekeket szakítanak el családjaiktól – sorolta, hogy szerinte milyen háborús bűnöket követtek el Ukrajnában az oroszok. Cseh Katalin szerint aki ezek után Putyin védelmére kel az Európa Tanácsban, az olyan, „mintha beleköpne a bucsai tömegsírba”. Hozzátette: a háborús bűnösöket nem lehet mentegetni, nemzetközi törvényszék elé kell állítani őket.

Gelencsér Ferenc, a Momentum elnök-frakcióvezetője közölte, Magyarország nem szolgálhatja az agresszor Oroszország érdekeit, és aki ezt teszi kormányfőként, az nemcsak a korábbi elveit, hanem a magyar emberek érdekeit is elárulja. Ha Ukrajna szabad akaratából Európához akar csatlakozni, akkor ebben támogatni kell – szögezte le.

„Béke csak akkor lesz, ha az utolsó orosz katona is kitakarodik Ukrajnából” – mondta.

A politikus úgy fogalmazott, egy szuverén kormány, amelynek a hazája az első, „az nem Putyin kottájából játszik”. Szerinte a magyar kormánynak tettekkel is ki kell állnia az ukrán nép szabadságharca, az ország határainak sérthetetlensége, szuverenitása mellett. A magyar miniszterelnöknek kötelessége elutaznia Kárpátaljára, majd Kijevbe, és véget kell vetnie a különutas oroszérdekű politikának – mondta.

Olja Szemenyko, egy Csernyihivből menekült ukrán édesanya a bombázások alatti emlékeit idézte fel. Lejátszották a fronton harcoló Fegyir Sándornak, az ungvári egyetem tanárának üzenetét, és egyperces néma csenddel emlékeztek az áldozatokra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?