Az osztrák kancellár a CEU-ról egyeztetett Soros Györggyel

Soros György
Bécs |

Sebastian Kurz osztrák kancellár vasárnap este hivatalában fogadta Soros Györgyöt, akivel a Közép-európai Egyetem (CEU) átköltöztetéséről, külpolitikai kérdésekről és az Európai Unió sorsáról tárgyalt - mondta el Kurz egyik szóvivője az APA osztrák hírügynökségnek.

 

Illetékesek szerint Kurz hangsúlyozta: Ausztria nyitott arra, hogy a CEU - amelynek magyarországi működése bizonytalanná vált - Budapestről Bécsbe költöztesse át székhelyét. Ezt a lehetőséget még az előző osztrák kormány ajánlotta fel, és a kancellár megerősítette, hogy a szabadság, illetve a tudomány támogatása jegyében az ajánlat továbbra is él. A CEU akár már 2019 őszén megnyithatja kapuit az új helyszínen, a bécsi Otto-Wagner-Spital környékén.

Soros hétfőn tárgyal Heinz Fassmann osztrák oktatási miniszterrel a CEU ausztriai akkreditációjának technikai kérdéseiről - mondta el a tárcavezető egyik szóvivője.

 

Kapcsolódó cikkünk

A folyamat lebonyolításáért felelős osztrák ügynökség azzal számol, hogy a következő hetekben benyújthatják az akkreditációs kérelmet.

Emellett Kurz és Soros megegyezett abban: mindenképpen el kell kerülni, hogy Nagy-Britannia kilépési megállapodás nélkül távozzon az Európai Unióból. A brexitet mindketten sajnálatos döntésnek nevezték. A felek a migráció kérdésében homlokegyenest eltérő álláspontot képviseltek. Soros egyúttal köszönetét fejezte ki Ausztria nyugat-balkáni tevékenységéért.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?