Az osztrák elnök sem vesz részt a moszkvai ünnepségeken

Bécs |

<p>Heinz Fischer osztrák elnök a legtöbb nyugati ország vezetőjéhez hasonlóan nem vesz részt Moszkvában a május 9-én a náci Németország felett aratott győzelem 70. évfordulójára szervezett ünnepségeken - jelentette be csütörtökön az osztrák elnöki hivatal.</p>

A közlemény szerint az államfőt az osztrák nagykövet képviseli a rendezvényen. A hivatal hozzátette, Fischer az orosz államfőnek írt levélben rótta le tiszteletét a második világháború "több millió szovjet áldozatának" emléke előtt.

Több állam- és kormányfő  marad távol a moszkvai ünnepségektől a Kremlnek az ukrán válságban játszott szerepe miatt. A nyugati országok azzal vádolják Moszkvát, hogy katonákkal és hadieszközökkel támogatja az oroszbarát szakadároknak az ukrán kormányerők ellen Kelet-Ukrajnában vívott harcát.

Barack Obama amerikai elnök és Angela Merkel német kancellár ugyancsak lemondták részvételüket, Merkel azonban egy nappal később Moszkvába látogat, hogy koszorút helyezzen el a második világháborúban elesettek emlékére. A május 9-én esedékes ünnepségre Európából csupán Milos Zeman cseh elnök, Tomislav Nikolic szerb államfő, Alekszisz Ciprasz görög kormányfő és Ciprus képviselője utazik Oroszországba.

A Szovjetunió utódállamai Európában hagyományosan május 9-én ünneplik a második világháború befejeződését - ellentétben a nyugati szövetségesekkel, amelyek a náci Németország felett aratott győzelmet egy nappal korábbra teszik.

A tíz évvel ezelőtti, 60. évfordulón tartott moszkvai megemlékezésen még a legtöbb nyugati állam képviselője részt vett, így például Gerhard Schröder akkori német kancellár és George W. Bush akkori amerikai elnök.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?