Az olasz kórházak megkezdik az orosz vakcina kísérleti alkalmazását

Szputnyik vakcina

Róma és Milánó fertőző betegségekre szakosodott kórháza is elindítja a Szputnyik V orosz vakcina kísérleti alkalmazását – jelentette az Ansa olasz hírügynökség pénteken.

A hatmilliós Lazio tartomány egészségügyi hatóságai megerősítették, hogy húsvét utána Spallanzani-kórházban a Szputnyik V-t fogják használni  kísérleti jelleggel.

A legnagyobb olasz járványkórház már korábban hírül adta, hogy együttműködést kezdett az orosz vakcinát fejlesztő moszkvai Gamaleja kutatóintézettel. Most a kórházat működtető regionális egészségügyi rendszer is támogatásáról biztosította a projektet.

Ezzel egy időben a milánói Sacco-kórház is száz dózist kap az orosz vakcinából hasonló kísérleti felhasználásra. A kórház infektológus professzora Massimo Galli, úgy nyilatkozott, hogy első kezdeti lépésről van szó.

A római és milánói kórházban a Szputnyik V hatékonyságát tanulmányozzák a különböző brazíliai, dél-afrikai és nagy britanniai vírus mutációval szemben. Kísérletezik a vegyes vakcinázást is, melyben az első dózist az AstraZeneca, a másodikat a Szputnyik V védőoltásból adják be.

A dél-olaszországi Campania tartomány előszerződést írt alá az orosz vakcina megvásárlására – jelentette be Paolo Russo a régió kormányzójának sajtófelelőse. Hangoztatta, hogy a megállapodás szerint a szállítmány azonnal elindul a tartományba, ahogy az Európai Gyógyszerhatóság (EMA) engedélyezi a Szputnyik V használatát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?