Az elektromos cigaretták szigorú szabályozását sürgeti a WHO

Genf |

<p>Az elektromos cigaretták használatának és forgalmazásának szigorú szabályozását sürgeti keddi jelentésében az Egészségügyi Világszervezet (WHO), amely szerint tiltani kellene a hagyományos cigarettát pótló elektromos eszközök beltéri használatát, reklámozását és kiskorúaknak való árusítását.</p>

A régóta várt jelentésben, amelyet az ENSZ-tagállamok képviselői Moszkvában fognak megvitatni októberben, az egészségügyi szervezet aggodalmát fejezte ki amiatt is, hogy a világszerte évi hárommilliárd dolláros forgalmat bonyolító iparág nemzetközi dohányvállalatok kezében összpontosul.

A WHO egy évtizeddel ezelőtt indított közegészségügyi kampányt a dohánytermékek ellen, amelyet a Dohányzásellenőrzési Keretegyezménnyel (FCTC) pecsételt meg. A 2005-ben életbe lépett egyezménynek, amely a keresletcsökkenést célzó ár- és adószabályozásra, a dohányreklámok betiltására és a dohánytermékek illegális kereskedelmének felszámolására fogalmaz meg ajánlásokat, jelenleg 179 aláírója van, de például az Egyesült Államok nem tartozik közéjük.

A kedden nyilvánosságra hozott jelentést megelőzően a WHO már jelezte, hogy szívesen alkalmazna hasonló szabályokat minden nikotintartalmú termékre, köztük a füstmentesekre is. A dokumentum szerint jelenleg 466 elektromos cigarettamárka van a piacon, és a fejlődő iparág új lehetőségeket és fenyegetéseket is rejt magában a dohányfogyasztás szabályozása szempontjából.
    

A szervezet javaslatai közt szerepel, hogy a gyártók egészen addig nem reklámozhatnák úgy a termékeiket, hogy azok segítenek a leszokásban, ameddig ezt nem támasztják alá meggyőző tudományos bizonyítékok. A jelentés szerint bár az elektromos cigaretták valószínűleg kevésbé mérgező hatásúak, mint a hagyományos változatok, használatuk mégis fenyegetést jelent a fiatalokra és a magzatokra nézve.
    

Az elektromos cigaretták növelik a nemdohányzók nikotinnak és egyéb toxikus anyagoknak való kitettségét - emelte ki a szervezet a 13 oldalas jelentésben, arra utalva, hogy az elektromos eszköz használatakor keletkező anyag nem csupán "vízpára", ahogy azt gyakran állítják ezen termékek reklámozásakor. A gyümölcsös, alkoholos ízű változatokat mindaddig be kellene tiltani, amíg be nem bizonyosodik, hogy nem teszik vonzóbbá a terméket a kisgyerekek és a kamaszok számára.
    

A legnagyobb dohányvállalatok, köztük az Imperial Tobacco, a Philip Morris International és a British American Tobacco egyre másra rukkolnak elő saját elektromoscigaretta-márkájukkal, mivel a hagyományos termékek eladása akadozik a nyugati piacokon. A Wells Fargo júliusi jelentése szerint az elektromos cigaretták eladása az Egyesült Államokban 2020-ra meg fogja haladni a hagyományosakét.
    

Az Amerikai Szívtársaság hétfői jelentésében leszögezte, hogy dohányterméknek tekinti a nikotintartalmú elektromos cigarettákat, és az ennek megfelelő szabályozásukat támogatja. Az amerikai betegségmegelőzési és járványügyi központ (CDC) szintén hétfőn nyilvánosságra hozott jelentése szerint az elektromos cigaretták jóval csábítóbbak lehetnek a nemdohányzó fiatalok számára, mint a hagyományos cigaretták, és miután a fiatalok kipróbálták az elektromos változatot, nagyobb eséllyel tesznek próbát a hagyományos változattal is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?