Az egész világ érdeke

Washington/London/Bukarest. George Bush elnök azt ígérte, hogy bármilyen Irak elleni katonai akció előtt konzultálni fog az Egyesült Államok szövetségeseivel és a kongresszussal.

Az elnök szerdán kijelentette: „Türelmes ember vagyok, minden lehetőséget megvizsgálunk, fontolóra vesszük az összes szóba jöhető technológiát, figyelembe vesszük a diplomáciát és a hírszerzést. Egy dolog azonban biztos. Ez a kormány egyetért abban, hogy Szaddám Huszein fenyegetést jelent. Az iraki rezsimváltás az egész világ érdeke” – hangoztatta Bush, miután texasi birtokán találkozott legfőbb tanácsadóival, többek között Donald Rumsfeld védelmi miniszterrel, Condoleeza Rice nemzetbiztonsági főtanácsadóval és Richard B. Myersszel, a vezérkari főnökök bizottságának elnökével. Bush kijelentette, hogy Irak ügyéről nem esett szó a találkozón, s elutasította a lázas találgatásokat, amelyek a crawfordi összejövetelt egyfajta haditanácsnak tekintették. Ari Fleischer szóvivő külön hangsúlyozta, hogy Tommy Franks tábornokot, a közel- és közép-keleti térségben állomásozó amerikai erők parancsnokát meg sem hívták Crawfordba. A New York Times egyik kommentátora mégis azon gúnyolódott, hogy Crawdfordban a héják fordított – civil – puccsra készülnek az Irak ügyében óvatos és visszafogott katonák ellen.

Jack Straw brit külügyminiszter szerint London külpolitikájának nem célja az iraki rezsimváltás, és a Szaddám Huszein jelentette veszélyt legjobban a fegyverzetellenőrök tevékenységének felújításával lehetne csökkenteni. Ugyanakkor a BBC rádiónak tegnap azt mondta, hogy a veszély csökkentése érdekében a katonai akció lehetőségének napirenden kell maradnia. A háború lehetősége azonban csökkenne, ha sikerülne más utakat találni az Irak jelentette kockázatok csökkentésére – tette hozzá. „Ha Szaddám Huszein feltételek, korlátozások nélkül visszaengedi az ENSZ fegyverzetellenőreit, és engedélyezi, hogy azok teljességgel ellássák feladatukat, a körülmények meg fognak változni. Mindenkit aggasztanak azok a veszélyek, amelyeket az iraki rendszer a közel-keleti térség és a világ biztonságára nézve jelent. A legjobb út e veszélyek csökkentésére a fegyverzetellenőrzés felújítása” – hangoztatta.

George Maior, román védelmi államtitkár nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy Románia részt vesz egy Irak ellen irányuló „esetleges akcióban”. Azt nondta, hogy a nemrég Bukarestben járt John McCain és Fred Thompson amerikai szenátorokkal nem tárgyalt kimondottan egy Irak ellenes akcióban való román részvételről, de leszögezte: Románia politikai, katonai, törvényhozási és pénzügyi téren egyaránt részt vesz a terrorizmus elleni koalícióban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?