Az eddig ismertnél jóval több molesztálási eset volt Németországban szilveszterkor

Berlin |

<p>A német rendőrség nyilvántartásában ma már jóval több szilveszteri molesztálási ügy szerepel, mint amennyiről eddig a nyilvánosságnak tudomása volt, az ország tizenhat tartománya közül tizenkettőben történtek ilyen jellegű bűncselekmények - közölték szombaton német sajtóorgánumok.</p>

Eddig az említett esetekről szóló híradások főleg Kölnre (az erőszakos cselekmények "epicentrumára") összpontosították a figyelmet, ahol az AFP szerint eddig mintegy ezer feljelentés érkezett a rendőrségre, Hamburgban több mint kétszáz hasonló panasszal keresték meg a rendfenntartó szerveket.

A Süddeutsche Zeitung című napilap az NDR és a WDR helyi televíziókkal együtt német hatósági forrásokra hivatkozva tudni vélte, hogy mára az ismert esetek száma jóval nagyobb, mint korábban. A legtöbb szexuális erőszakcselekmény - lopásokkal kombinálva - Észak-Rajna-Vesztfáliában (főleg Kölnben, Düsseldorfban, Bielefeldben) történt, e tartományban több mint ezer feljelentés született. 

Az esetek számát illetően kisebb mértékben volt érintett Hessen (31), Bajorország (27), Baden-Württemberg (25), Bréma (11) és Berlin (6) tartomány. Egy-egy feljelentés érkezett a rendőrségre Alsó-Szászországban, Brandenburgban, Szászországban, Rajna-vidék-Pfalz tartományban és a Saar-vidéken. 

Kölnben a feljelentések alapján szinte kizárólag nőket bántalmaztak, a szemtanúk szerint a támadók főleg kamaszok vagy 17 és 30 év közötti külföldi férfiak voltak. A kölni agresszorok a rendőrség szerint elsősorban Maghreb-országokból származó fiatalok voltak. 

Aydan Özoguz, a német kormány bevándorlási, menekültügyi és társadalmi integrációért felelős államminisztere a Frankfurter Allgemeine Zeitung hasábjain úgy fogalmazott: a molesztálások ügye "megmérgezte" a légkört Németországban. Hozzáfűzte azonban: "néhány száz bűnöző nem képvisel egymillió menekültet".

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?