Ausztriában szigorították a maszkviselésre vonatkozó szabályokat

koronavírus

Ausztriában pénteken szigorítottak a maszkviselésre vonatkozó szabályokat a koronavírus terjedésének megfékezése érdekében.

Az osztrák kormány bejelentette, hogy az összes boltban és az osztálytermeket leszámítva az iskolák épületében is kötelezővé válik a maszk hordása, miközben 50 főben határozták meg a magánrendezvények felső létszámkorlátját.

Azok az események, ahol a vendégek nem rendelkeznek kijelölt ülőhellyel – például a magánbulik – beltéren 50 főig, kültéren 100 főig bezárólag kerülhetnek megrendezésre. Az ülőhelyes nyilvános rendezvények felső létszámkorlátja beltéren a jelenlegi ötezer helyett 1500, kültéren pedig tízezer helyett 3000 fő – tájékoztatott a kabinet.

Ausztriában június vége óta újra terjedőben a fertőzés, és csütörtökön már március végi rekordot döntött az új esetek száma.

„Újra komolyodik a helyzet, a számok folyamatosan emelkedtek az elmúlt hetekben” – mondta Sebastian Kurz kancellár az új szigorításokat ismertető sajtótájékoztatóján. „Azt kérem önöktől, hogy legyenek újra óvatosabbak” – tette hozzá.

A maszkviselés eddig csak a tömegközlekedési eszközökön, illetve az élelmiszerüzletekben és postahivatalokban volt kötelező. Hétfőtől minden üzlethelyiségre és iskolára kiterjesztik a szabályt, valamint a pincéreknek is hordaniuk kell a maszkot. Az osztálytermekben, a tornaórákon és az iskolaudvaron továbbra sem kötelező a száj és az orr eltakarása.

Ugyanakkor a sárga övezetekben található iskolában a testnevelésórákat lehetőség szerint a szabadban vagy a tornateremben kis csoportokban kell tartani, a fizikai kontaktust igénylő edzésformák mellőzésével. Énekelni is csak a szabadban vagy zárt térben maszkban lehet.

Péntektől hét osztrák régió kapott sárga, azaz közepes kockázatú besorolást: Bécs, Graz, Innsbruck, Korneuburg, Bécsújhely, Kufstein és Schwaz.

Kurz hangsúlyozta: az a céljuk, hogy elkerüljék az újbóli vesztegzárat. A kancellár újabb szigorításokat helyezett kilátásba arra az esetre, ha továbbra is emelkednének a számok.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?