Angelina Jolie az elrabolt nigériai lányok érdekében emelt szót

<p>Az iszlamista lázadók által elrabolt nigériai diáklányok érdekében emelt szót Angelina Jolie új filmje, a Demóna londoni bemutatóján, a vörös szőnyegen.</p>

"Fontos megérteni, hogy ez azért történhetett meg, mert ezek az emberek azt hiszik, hogy megúszhatják és megtehetik, amit művelnek. El kell fogni és bíróság elé kell állítani őket, és a történteket súlyos bűntettként kell kezelni, hogy ezek az emberek megijedjenek, és kétszer is meggondolják az ilyen akciókat" - hangsúlyozta a 38 esztendős színésznő, az ENSZ menekültügyi különmegbízottja.     Az amerikai filmcsillag, aki a Demóna című Disney-mese főszereplőjeként jelent meg a csütörtöki londoni premieren a Kensington -palotában, elmondta: "szívmelengetőnek" érzi, hogy a bemutatóra összesereglett újságírók a nigériai lányokról kérdezik, és hogy egy mozis eseményen is megnyilvánul az emberek irántuk érzett aggodalma.    A Boko Haram szélsőséges csoport április 14-én rabolta el a több mint kétszáz nigériai lányt a Borno szövetségi állambeli Chibok település bentlakásos iskolájából. Azóta világszerte kampány indult a lányok megmentéséért.    Michelle Obama, az amerikai first lady, és Malala Juszufzai pakisztáni emberi jogi aktivista diáklány is csatlakozott egy online kampányhoz, amelyben a BringBackOurGirls (Hozzátok vissza a lányainkat) feliratot maguk előtt tartva posztoltak fotót magukról.[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"147173","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"270","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?