Amerikai szenátusi felszólalás a szlovák nyelvtörvényről

Washington |

<p>Benjamin Cardin szenátor, az amerikai Helsinki Bizottság elnöke első ízben irányította rá a figyelmet a washingtoni törvényhozásban a szlovák nyelvtörvény kérdésére, illetve a Magyarország és Szlovákia közötti feszült viszonyra, amelyet szerinte rendezni kell. A szenátor kedden mondta el véleményét, amelynek szövegét szerdán közölte a kongresszusi közlöny.</p>

Cardin egyebek mellett arra hívta fel a figyelmet a Capitoliumon: "számos tényező, illetve fejlemény nyomán olyan benyomás alakult ki, hogy a szlovák kormány bizonyos mértékben ellenségesen viszonyul a magyar kisebbséghez".

Ezen tényezők közé sorolta a szélsőséges Szlovák Nemzeti Párt (SNS) részvételét a pozsonyi kormányban, rámutatva, hogy éppen az SNS irányítja az oktatási tárcát, amelynek fontos szerepe van az etnikai kisebbségek viszonylatában. Megemlítette a Malina Hedvig-ügy vizsgálatának helytelen kezelését, továbbá a magyar-, zsidó- és romaellenes nézeteiről hírhedt Andrej Hlinka néhai pap-politikus tiszteletére elfogadott parlamenti határozatot.

A Maryland államot képviselő politikus közölte: a szlovákiai államnyelvtörvény módosítása súlyos aggodalmakat keltett abban a vonatkozásban, hogy a magyar kisebbség magyar nyelvhasználatát Szlovákiában indokolatlanul és igazságtalanul korlátozhatják.

Megjegyezte ugyanakkor, az aggodalmat a pontatlan és eltúlzott nyilatkozatok is fokozták. A módosított nyelvtörvény kapcsán felhívta a figyelmet, hogy az a hivatalos szervekre vonatkozik, és nem irányoz elő pénzbüntetést magánszemélyek esetében, ha azok magyarul vagy más kisebbségi nyelven beszélnek egymás között. Ugyanakkor rámutatott: még ha a törvény összhangban is van a nemzetközi normákkal, a végrehajtás már nem biztos, hogy meg fog azoknak felelni.

Cardin szenátor - aki többször járt a térség országaiban, találkozott vezető politikusokkal, közéleti személyiségekkel és a közelmúltban egyeztetett Washingtonban Bajnai Gordon miniszterelnökkel, valamint Martonyi János volt külügyminiszterrel - megállapította: Magyarország és Szlovákia között az utóbbi hónapokban feszültté vált a viszony. Úgy fogalmazott, "a történelmi gyűlölségen túl kell jutni".

A szenátor kiegyensúlyozottságra törekvő véleményében arra is felhívta a figyelmet: a magyarországi fejlemények kevés hatással voltak a kedélyek lecsillapítására. Míg azonban a szlovák oldalon a kormányzat szerepét kifogásolta, magyar oldalon egy társadalmi jelenséggel, "a szélsőségesség riasztó erősödésével" kapcsolatban fejezte ki aggodalmát.

Utalt a Magyar Gárda, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és a szélsőséges Jobbik párt nyilatkozataira, cselekedeteire. "Ezek mind irredenta, antiszemita és romaellenes nézeteikről ismertek" - jelentette ki az említett szervezetekről. Kitért a romagyilkosságokra és a romák elleni erőszakos cselekményekre, a budapesti Szlovák Intézet elleni többszöri vandál támadásokra, valamint a budapesti zsidó negyedben elkövetett tulajdon elleni szeptemberi támadásokra és azokra a határ menti tüntetésekre, amelyeken szlovák zászlót égettek.

Cardin hangsúlyozta: Magyarországon és Szlovákiában is jövőre tartanak parlamenti választásokat, és a szélsőséges elemek mindkét országban kihasználhatják a helyzetet. Szlovákiában a nacionalisták a szlovák nyelv és kultúra, sőt az állam védelmezőiként tüntethetik fel magukat a magyarok veszélyes túlkapásaival szemben. A magyar nacionalisták pedig, a határ mindkét oldalán, úgy állíthatják be, hogy a magyar kisebbségeknek egyedül az ő védelmükre van szükségük, amit úgy érhetnek el, ha rájuk szavaznak majd a választásokon.
E
közben a jóindulatú szlovákok és magyarok nagy többsége, akik elég jól megvoltak egymás mellett az utóbbi évtized nagy részében, azt láthatják, jó szándékukat beárnyékolják egy hangos kisebbség szavai és tettei - fogalmazott a szenátor.

Cardin elmondta: szlovák és magyar tisztviselők előtt egyaránt hangsúlyozta, hogy a választásokat megelőző időszakban önmérsékletre van szükség. Kifejezte reményét, hogy a két ország a továbbiakban is igénybe veszi az EBESZ nemzeti kisebbségi főbiztosának segítségét, aki szerinte építő szerepet játszhat a kétoldalú viszonyban aggodalmat keltő kérdések rendezésében.

A szenátor, amikor december elején Washingtonban találkozott Bajnai Gordon miniszterelnökkel, arról beszélt: helyteleníti azt, ami Szlovákiában a nyelvtörvénnyel kapcsolatban történik. Szerinte nem helyes az EBESZ alapértékeivel, normáival szemben cselekedni. Közölte, az ügyet szóvá fogja tenni a szlovákoknak is és nemzetközi fórumokon is, "a témát napirenden fogják tartani".

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?