Amerikai bevonulás Kerbelába

Bagdad. Egy amerikai harckocsioszlop vonult be szombat este Kerbela központjába, míg a síiták másik szent városában, Nedzsefben amerikai helikopterek rakétákkal lőttek egy temetőre, ahol síita milicisták barikádozták el magukat – közölték szemtanúk.

Bagdad. Egy amerikai harckocsioszlop vonult be szombat este Kerbela központjába, míg a síiták másik szent városában, Nedzsefben amerikai helikopterek rakétákkal lőttek egy temetőre, ahol síita milicisták barikádozták el magukat – közölték szemtanúk.

Mintegy negyven harckocsi és katonai jármű vonult be három irányból Kerbela központjába, ahol Huszein és Abbász mauzóleumai állnak – közölte egy helyi lakos. Egy másik szemtanú szerint a katonák megparancsolták a lakosságnak, hogy ne lépjenek ki a teraszokra, ne közelítsék meg az ablakokat, és ne nyissák ki az ajtókat.

„Likvidálni akarjuk Muktada asz-Szadr (radikális síita vallási vezető milíciájának) utolsó elemeit” – harsogták arab nyelven a Humvee harci járművekre felszerelt hangosbeszélők. A felhívás után fél órával semmilyen zajt nem lehetett hallani. Az amerikai katonák és a Mahdi Hadserege szombaton elhagyták a Bagdadtól 110 kilométerre délre fekvő Kerbela központját, az április eleje óta dúló harcok elől elmenekült lakosság pedig megkezdte a visszatérést a romba dőlt városrészbe.

Ali al-Hazaali, a Mahdi Hadserege magas rangú vezetője újságírókkal közölte: „úgy döntött, kivonja összes fegyveresét a városközpontból, amíg délután meg nem születik a megállapodás a másik féllel”. Mark Kimmitt tábornok, az Irakban állomásozó szövetséges erők hadműveleti főnökének helyettese viszont úgy tájékoztatott, hogy egyes kerbelai erőiket átcsoportosítottak, de nincs szó csapatkivonásról. Dan Senor, a szövetségesek szóvivője közölte: nem állnak kapcsolatban Szadrral. „Álláspontunk világos: bíróság elé kell állítani, a milicistáit pedig le kell fegyverezni” – hangsúlyozta. A szóvivő annyit elismert, hogy történtek közvetítési kísérletek.

Az amerikai hadsereg a radikális vallási vezetőt egy politikai ellenfele 2003-ban történt meggyilkolása miatt kívánják felelősségre vonni.

Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal kapcsolatban álló Abu Muszab az-Zarkavi vezette csoport vállalta a felelősséget a Bagdadban szombat reggel elkövetett, öt halálos áldozatot követelő pokolgépes merényletért, amelyben megsebesült az iraki belügyminiszter tanácsadója is.

Negyvennyolc halálos áldozatot követeltek tegnapra virradóra az iraki síita milíciák és a megszálló amerikai katonák közti összecsapások Kúfában és Nedzsefben.

Kúfai kórházi források szerint a szent város egyik mecsetjének szentélyében tört ki a fegyveres harc az amerikaiak és a Muktada asz-Szadr síita radikális vallási vezető fegyveresei, a Mahdi Hadserege között, miután az amerikaiak harckocsikkal törték be a mecset kapuját. Az első jelentések szerint egy órás tűzharcban húszan vesztették életüket, 54-en megsebesültek. Később az amerikai jelentés már 34 síita milicista haláláról számolt be. Amerikai áldozatokról nem érkezett hír.

Nedzsefben a harcokban és az amerikai légitámadásokban 14-en haltak meg és 37 volt a sebesültek száma. Az áldozatok között három nő is volt. Amerikai közlés szerint Kerbelában nyugalom van, miután vasárnapra virradóra letartóztattak tíz síita milícistát.

Baakúbában tegnap lelőttek egy rendőr századost és egy diákot. Mint a helyi kórház beszámolt róla, a rendőrtiszt Bagdadba akarta vinni gépkocsiján a diákot, amikor fegyveresek tüzet nyitottak rájuk. Bászra közelében egy rendőrjárőrt ért pokolgépes támadás. Egy rendőr meghalt, ketten súlyosan megsebesültek. Bászrában egy házba becsapódó aknalövedék ölt meg egy nőt és sebesített meg öt férfit.

Pokolgép a belügyminisztériumnál

Bagdad. Hat halálos áldozata van annak a merényletnek, amelyet a bagdadi belügyminisztérium épületénél hajtottak végre. A terrorakcióba a belügyminiszter helyettese is megsérült. Abdul Dzsábir Juszuf as-Sejkli mellkasi és fejsérülést szenvedett, állapota stabil. Az autóbombát a minisztérium közelében, egy parkolóban hozta működésbe az öngyilkos merénylő. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?