Amerika lecsaphat Kimre

Szöul/Tokió. Akár mérföldkő-nek is tekinthető nyilatkozatot tett Észak-Koreával kapcso-latban a Dél-Koreába látoga-tott amerikai külügyminiszter.

Szöul/Tokió. Akár mérföldkő-nek is tekinthető nyilatkozatot tett Észak-Koreával kapcso-latban a Dél-Koreába látoga-tott amerikai külügyminiszter. A lehetőségek között van egy Észak-Koreával szembeni katonai akció, ha a diktatúra atomprogramjával okozta fe-nyegetés olyan szintre emel-kedik, ami szerintünk indokol-ja ezt – mondta Rex Tillerson.

Rex Tillerson amerikai külügyminiszter szerint elképzelhető, hogy megelőző katonai csapásra lehet szükség Észak-Koreával szemben, ha a phenjani fegyverkezési program olyan szintet ér el, amelyről „már azt gondolják, hogy válaszlépést igényel”. Tillerson Szöulban kijelentette: „a stratégiai célú türelem politikájának vége”. Észak-Koreával kapcsolatban új biztonsági és diplomáciai lépéseket vesznek fontolóra, és „minden opció szóba jöhet” – közölte a miniszter. A tárcavezető – miután látogatást tett a két Koreát elválasztó demilitarizált övezetben – hangsúlyozta, az Egyesült Államok nem akar katonai konfliktust, de hozzátette azt is, hogy „nyilvánvalóan, ha Észak-Korea olyan lépéseket tesz, amelyek a dél-koreai vagy az amerikai erőket fenyegetik, akkor arra megfelelő választ adnak.”

A külügyminiszter arra kérte Kínát, hogy léptessen életbe szankciókat Észak-Koreával szemben. Tillerson kijelentette, hogy Pekingnek nem kellene Dél-Koreát büntetni a THAAD amerikai rakétavédelmi rendszer telepítése miatt, amelynek célja az Észak-Koreával szembeni védelem biztosítása. Az amerikai tárcavezető szükségtelennek és aggasztónak nevezte azokat a korlátozó intézkedéseket, amelyeket Kína megtorlásul vezetett be Dél-Koreával szemben a rakétavédelmi rendszer miatt. Észak-Korea az utóbbi években felgyorsította fegyverfejlesztési programját, amivel az ENSZ Biztonsági Tanácsának számos határozatát megsértette. A jelek szerint semmi hatással nincsenek Phenjanra az ellene bevezetett nemzetközi büntetőintézkedések. Tavaly Észak-Korea két atomfegyver-kísérletet és 24 ballisztikusrakéta-tesztet hajtott végre. Szakértők szerint néhány éven belül szert tehet egy atomtöltet hordozására is alkalmas rakétára, amellyel elérheti az Egyesült Államok területét is.

Március elején újabb rakétakísérletet hajtott végre Észak-Korea, ráadásul több rakétát lőttek ki, amelyek a Japán-tengerbe csapódtak be. Abe Sindzó japán miniszterelnök azt nyilatkozta, ezek a rakétaindítások súlyosan fenyegették a nemzetbiztonságukat. Közben a helyiek részvételével kimenekítési gyakorlatot tartottak tegnap Japán Honsú szigetének északnyugati részén úgy, hogy egy észak-koreai rakétatámadást feltételeztek. Ez volt az első alkalom, hogy ott élőket is bevontak egy ilyen manőverbe. A forgatókönyv az volt, hogy egy ballisztikus rakéta csapódik be japán felségvizein Akita prefektúrában. Sikeresen felbocsátották a Radar–5 típusú japán katonai felderítő műholdat – közölte a hordozórakétát gyártó Mitsubishi vállalat. A berendezés feladatai közé tartozik az észak-koreai katonai tevékenység nyomon követése is. A műholdat különleges radarokkal szerelték fel, amelyek rossz időjárásnál és éjszaka is lehetővé teszik a földi célpontok megfigyelését. (MTI, hvg.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?