Aláírták az alkotmányt

Bagdad. Az iraki ideiglenes kormányzótanács többszöri halasztás után, tegnap aláírta az ország átmeneti alkotmányát, amelynek elfogadása fontos előrelépés afelé, hogy az amerikaiak júniusban átruházzák a hatalmat az irakiakra.

Alig egy órával az ünnepélyes aláírás előtt hatalmas robbanások rázták meg Bagdad központját, gerillák aknagránátot lőttek ki két rendőrőrsre, megsebesítve négy személyt, köztük egy rendőrt.

A bagdadi kongresszusi palotában rendezett ünnepélyes ceremónián a tanács mind a 25 tagja ellátta kézjegyével az alapokmányt. Az eseményt számos nemzetközi tévéállomás egyenes adásban közvetítette. A dokumentumot azon az antik asztalon írták alá, amely egykoron I. Fejszálnak, Irak első királyának tulajdonában volt. Az aláírás előtt egyperces néma csenddel adóztak az ásúra síita vallási ünnepen március 2-án Bagdadban és Kerbelában merénylet áldozatául esett emberek emlékének, majd a Koránból hangoztak el versek és hazafias dalok csendültek fel. Mohamed Bahr al-Ulum, a tanács elnöke Irak történelme döntő jelentőségű pillanatának nevezte az aláírást, amely kilenc nappal az USA által szabott határidő után történt meg. A mintegy hatvan cikkelyből álló ideiglenes alaptörvény az iszlám vallást Irak hivatalos vallásaként és a jogalkotás egyik forrásaként ismeri el, és garantálja valamennyi más vallásnak és azok gyakorlásának a teljes szabadságát. Az átmeneti alkotmány értelmében legkésőbb 2005. január 31-ig sor kerül egy ideiglenes gyűlés megválasztására, amelynek feladata lesz az állandó alkotmány tervezetének kidolgozása. Az állandó alkotmányt 2005. október 15-ig népszavazáson kell szentesíteni. Egy újabb közvetlen választásokon, amely 2005. december 15-én tartanának, megújítják a gyűlést (parlamentet). Az alaptörvény föderális berendezkedésű Irakot irányoz elő, az ország északi, kurdok lakta területe megőrzi autonómiáját. Számos állampolgári jogot garantál, egyebek mellett a szólás- és vallásszabadságot. Célul tűzi ki, hogy az alkotmányozó gyűlés tagjainak egynegyede nő legyen. Kezdeti aggályaik ellenére végül a síiták is elfogadták azt a vitatott cikkelyt, amely vétójogot biztosít az iraki kurd kisebbség számára az állandó alkotmány elfogadásakor, ha a végleges alaptörvénybe nem foglalják bele autonómiajogukat a három északi tartományban.

Csalabi a CIA-t hibáztatja

Washington. A CIA-t hibáztatta Ahmed Csalabi iraki politikus egy vasárnapi tévéinterjúban azért, hogy az USA a háború előtt tévesen ítélte meg a bagdadi rezsim tömegpusztító fegyverkészletét. Ennek előzménye: az amerikai titkosszolgálatoknál, a külügyben és a kongresszusban is a száműzetésből hazatért USA-barát politikust azzal vádolják, hogy emigráns vezetőként éppen ő volt az, aki félrevezette a washingtoni illetékeseket a tiltott fegyverekről. Csalabi szerint viszont a CIA nem állt a helyzet magaslatán. Leszögezte: kész az amerikai kongresszus előtt tisztázni magát minden olyan gyanúsítgatás alól, hogy megtévesztette a Bush-kormányt. (m)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?