A V4-ek államfői sikeresnek minősítették csúcstalálkozójukat

Sopot |

<p>Nagyon sikeresnek minősítették szombaton a visegrádi országok államfői idei, a lengyel tengermelléki Sopotban tartott kétnapos csúcstalálkozójukat.</p>

Azon egyebek között elvi megállapodás született arról, hogy egyes távolabbi országokban közös konzuli szolgálatokat hoznak létre.

A záró közös sajtóértekezleten Ivan Gasparovic szlovák elnök elmondta: javasolta az Európai Unión belül egy külön visegrádi régió létrehozását, illetve egy visegrádi elnöki díj megalapítását.
    Sólyom László magyar államfő megerősítette Magyarország elkötelezettségét az európai integráció továbbvitele mellett, és kitűnő eszköznek minősítette a V4-es együttműködést a közös érdekek azonosítására és egységes képviseletére az EU fórumain.
    Václav Klaus cseh elnök kijelentette, hogy előző napi, a cseh sajtó számára adott nyilatkozatát félrefordították. Mint mondta: a szlovák-magyar viszály kapcsán ő nem beszélt magyar területi ambíciókról, csupán azt mondta, hogy Magyarország a határain túli kisebbségei révén igyekszik növelni befolyását.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?