A texasi El Paso vezetői a rasszizmus elítélésére szólították fel Donald Trumpot

Donald Trump
Washington |

A texasi El Paso vezetői a rasszizmus elítélésére szólították fel Donald Trump amerikai elnököt, amikor szerdán látogatást tett a városban, a 22 halálos áldozatot és több tucatnyi sebesültet követelő szombati tömeggyilkosság színhelyén.

A texasi-mexikói határon fekvő város önkormányzatának vezető tisztségviselői - még Trump érkezése előtt - közleményt adtak ki. Ebben leszögezték, hogy a város "gyógyulófélben van az Egyesült Államokban spanyolajkúak ellen elkövetett legrosszabb terrorista támadás után". Egyben arra szólították fel Donald Trumpot, hogy ítélje el az erőszakot és a fehér felsőbbrendűség hirdetését. 

El Pasóban az elnök és a first lady - Greg Abbott republikánus kormányzó és az állam két republikánus szenátora, valamint a város polgármestere társaságában - látogatást tett a kórházban, ahol a szombati merénylet sebesültjeit ápolják, valamint ellátogatott abba a központba, ahol a vészhelyzetek kezelését hangolják össze. Mindkét helyen egyaránt megjelentek az elnök ellen és mellett tüntetők. 

Greg Abbott kormányzó bejelentette: ötmillió dollárt bocsát a város rendelkezésére, hogy - mint közleményében fogalmazott - "megkezdhesse a közösség újraépítését". Több tízezer dolláros adományokat ajánlott fel a városnak a Dallas Cowboys amerikaifutball-csapat és több alapítvány is. 

Az El Pasó-i látogatást több vita előzte meg. Joaquin Castro, texasi demokrata párti képviselő - Julián Castro demokrata párti elnökjelölt-aspiráns testvére - nyilvánosságra hozta, hogy az ő választási körzetében, San Antonióban név szerint kik azok, akik Trump kampányát támogatják. A felsorolt 44 ember között háziasszonyok, nyugdíjasok, kisvállalkozók egyaránt vannak. "Fűtik azt a gyűlöletkampányt, amely a spanyolajkú bevándorlókat 'megszállóknak' bélyegzi" - közölte Joaquin Castro. 

Vitába keveredett az elnök és a Fehér Ház szóvivője, Stephanie Grisham az ohiói Dayton polgármester-asszonyával, Nan Whaley-vel és Ohio demokrata párti szenátorával, Sherrod Brownnal. Donald Trump ugyanis El Paso előtt - szerdán délelőtt - az ohiói merénylet színhelyén tett látogatást, és a két politikus kérte, hogy csatlakozhasson a kíséretéhez. Ezt követően interjúikban mind a polgármester, mind a szenátor élesen bírálta Donald Trump retorikáját, amely szerintük megosztó és rasszista. Erre reagálva Donald Trump és Stephanie Grisham szóvivő azt írta a Twitteren: a két politikus hamis színben tüntette fel az egész látogatást. 

Joe Biden, a demokraták egyik elnökjelölt-aspiránsa - az Obama-kormányzat alelnöke - szerdán Iowában egy kampányrendezvényen mondott beszédében úgy vélekedett, hogy Donald Trump "szítja a fehér felsőbbrendűség tüzét ebben az országban". Biden összekapcsolta Trump általa megosztónak minősített retorikáját azzal, hogy egy fajgyűlölettől fűtött ámokfutó gyilkolt El Pasóban. 

Donald Trump ismételten visszautasította a retorikáját ért bírálatokat, és újságíróknak hangsúlyozta: a bírálók elfeledkeznek arról, hogy a daytoni merénylet elkövetője liberális nézeteket vallott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?