A román rendőrség nyomoz Wass Albert síremlékének megrongálása ügyében

Bukarest |

<p>A román rendőrség nyomozást indított Wass Albert író marosvécsi síremlékének megrongálása ügyében - közölte csütörtökön az MTI-vel Livia Popa, a Maros megyei rendőrparancsnokság szóvivője.</p>

A román szóvivő elmondta: a rendőrséghez feljelentés érkezett arról, hogy a síremlékről eltűnt egy bronz emlékplakett, s ismeretlen tettes ellen indítottak nyomozást.

A szóvivő szerint a nyomozás fő iránya az, hogy a tíz kilogramm súlyú emléktáblát fémtolvajok lophatták el értékesítés céljából. Livia Popa hozzátette: arra alapozzák ezt a feltételezést, hogy az utóbbi időben több ilyen esetük volt. Rámutatott: a kert, amelyben a síremlék található, a kastély közvetlen szomszédságában van ugyan, de a síremlék nincs a kastély területén.

Nagy Kemény Géza, a kastély egyik tulajdonosa közölte az MTI-vel szerdán, hogy megrongálták a Wass Albert síremléket.

Elmondása szerint a kőből készült síremlékről ismeretlenek lecsavarozták és elvitték az író portréját ábrázoló, Hunyadi László szobrász által készített bronz emlékplakettet. A bűncselekményről a helyi rendőrség értesítette Nagy Kemény Gézát, akinek azt mondták, hogy lopás vagy garázdaság történt, esetleg sírgyalázásról van szó.

Nagy Kemény Géza az MTI bukaresti tudósítójának csütörtökön elmondta: szerdán este még maga is sírgyalázási szándékra gyanakodott. Szerinte az utalt erre, hogy az elkövetők "lepattintották" az Erdélyi Helikon íróinak emlékére tavalyelőtt állított kopjafa márványtábláját is. A rendőrség szóvivőjének nem volt tudomása a márványtábla megrongálásáról, mint mondta, csak a bronzplakett eltűnéséről tettek feljelentést a rendőrségen.

Nagy Kemény Géza csütörtökön azt mondta: most már inkább hajlik arra a feltételezésre, hogy valóban csak fémtolvajok cselekedetéről van szó.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?