A regionális összetartásban látják az EU-tagság zálogát a balkáni országok

Bécs |

A balkáni országok vezetői a regionális összetartásban és az ellentéteken való felülkerekedésben látják az európai uniós tagság zálogát - derült ki hétfői bécsi találkozójukon.

 

Az összejövetelt - amelyen Johannes Hahn bővítési tárgyalásokért felelős uniós biztos és Sebastian Kurz osztrák kancellár is részt vett - beárnyékolta a Szerbia és Koszovó közötti kereskedelmi vita.

"Jobb időket is láttunk már a térségbeli együttműködés történetében" - mondta egy sajtótájékoztatón Ana Brnabić szerb kormányfő.

Brnabić sérelmezte, hogy Koszovó a közelmúltban növelte a vámokat egyes Szerbiából és Bosznia-Hercegovinából érkező termékek és szolgáltatások esetében.

A miniszterelnök szerint a lépés a Közép-európai Szabadkereskedelmi Egyezmény megsértése. A megállapodás a balkáni országokra és Moldovára is kiterjed.

 

Ramush Haradinaj koszovói kormányfő azzal replikázott, hogy Szerbia bojkottálja a koszovói exportot.

"Szomszédjaink közül kettő évek óta nem bánik velünk egyenlő partnerként" - panaszolta Haradinaj.

Több nyugati állam és az EU tagjainak nagy része elismeri Koszovó függetlenségét, amelyet a pristinai vezetés 2008-ban kiáltott ki. Szerbia azonban továbbra sem fogadja el önálló államként Koszovót, és Oroszország segítségével megakadályozta, hogy az ENSZ felvegye a köztársaságot tagjai közé.

Ugyanakkor Brüsszel igyekszik nyomást gyakorolni a felekre kapcsolatuk normalizálása érdekében, amely feltétele Szerbia és Koszovó uniós közeledésének.

"Úgy gondolom, hogy országainknak kicsit több hajlandóságot kell mutatniuk az együttműködésre regionális szinten, ha később szeretnénk együttműködni az Európai Unióval" - hangsúlyozta Kocso Angjusev macedón kormányfő-helyettes.

A bécsi találkozón Albánia, Bosznia-Hercegovina és Montenegró vezetői is részt vettek.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?