A magyar-szlovák feszültség irritálja az Európai Uniót

Bukarest |

<p>Az államnyelv használatáról szóló új szlovák törvény felkavarja a kedélyeket mind Budapesten, mind Pozsonyban, a két ország közötti feszültség ugyanakkor irritálja az Európai Uniót - ezeket a gondolatokat adta címként hétfői írásának az Adevarul.</p>

A bukaresti napilap nem tudósítást, inkább csak visszatekintő összefoglalót ad a Bajnai-Fico találkozó kapcsán a szlovák-magyar ellentétek hátteréről. A román sajtó általában alig szentelt figyelmet a szécsényi kormányfői találkozónak.

Az Adevarul megállapítja: a magyar miniszterelnök által kezdeményezett megbeszéléseknek az lett volna a céljuk, hogy enyhítsék a két ország között feszülő és az utóbbi években kiéleződött ellentéteket. A lap elemzőkre hivatkozva hozzáfűzi: először fordul elő ilyen viszály  két EU-tagország között.

A lap úgy véli, hogy a találkozón elfogadott, tizenegy pontos program megvalósulását illetően a magyar politikai osztály meglehetősen szkeptikus, már csak ezért is, mert egy korábbi hasonló, Fico és Gyurcsány között született megállapodás sem járt kézzelfogható eredménnyel.

Az újság ezek után néhány mondatban utal az ellentétek történelmi gyökereire, visszanyúlva a trianoni döntésig, majd a szocialista tábor felbomlásáig, illetve Csehszlovákia széteséséig. Megállapítja, hogy jelenleg két téma okozza a legnagyobb feszültséget a két ország között: az egyik a nyelvtörvény, a másik pedig a diplomáciai botrányt okozó eset, hogy Sólyom László magyar köztársasági elnököt nem engedték be Szlovákiába. A nyelvtörvényt illetően Balázs Péter külügyminiszter az Európai Bizottság elé vitte az ügyet, de - mint a lap megállapítja - ez a testület nem foglalkozik ilyen jellegű témákkal, ezért Leonard Orbanhoz, a bizottság soknyelvűségért felelős román biztosához irányította a magyar diplomácia vezetőjét.

A cikk szövegében azonban nem szerepel az a kitétel, amely a címben olvasható, miszerint a két ország közötti feszültség irritálja az Európai Uniót.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?