<p>A magyar Külügyminisztérium tájékoztatni akarja a szélesebb nemzetközi közvéleményt és az Európai Unió (EU) tagállamait arról, hogy Szlovákia pénteken megvonta Sólyom László köztársasági elnöktől az engedélyt, hogy beléphessen az országba – mondta az MTI-nek a külügyminiszter, aki példátlannak nevezte az esetet.</p>
A magyar külügy a nemzetközi közvéleményhez fordul
Balázs Péter közölte, hogy később berendelik a Külügyminisztériumba a szlovák nagykövetet is.
Kijelentette, hogy a szlovák fél lépése ellentétes az Európai Unió szellemével betűjével és rendelkezéseivel, miközben véleménye szerint nem áll meg a lábán” az amire a szlovák Külügyminisztérium a jegyzékében hivatkozott.
Elmondta azt is, hogy az eset miatt tettek egy nyilatkozatot és kezdeményezte az Országgyűlés külügyi bizottságának összehívását, amelyre várhatóan szeptember elején kerül sor.
Kitért arra is, hogy korábban Sólyom László látogatásának megtervezésekor felvették a kapcsolatot a szlovák féllel és az illetékes hatóságok előkészítették az utazást. Hozzátette, hogy a magyar köztársasági elnök rendelkezett az összes szükséges engedéllyel, amelyek még e percben is érvényben vannak”, mert nem vonták vissza azokat, hanem a szlovák külügy a látogatás előtt másfél órával egy barátságtalan” jegyzéket adott át a pozsonyi magyar nagykövetnek.
Emlékeztetett arra, hogy korábban Romániában történt hasonló eset az államfővel. Balázs Péter úgy fogalmazott, hogy a románok ismerik a nemzetközi jogot, hiszen visszavonták a kiadott engedélyeket de azt mondták, hogy nem tudják megakadályozni a magyar államfő belépését, ha az magánemberként érkezik. Megjegyezte, hogy a szlovákok viszont feje tetejére állították a nemzetközi jogot”, mert érvényben hagyták a nemzetközi engedélyeket miközben Sólyom Lászlót magánemberként kvázi” kitiltották. A külügyminiszter ezt a lépést egy durva politikai akciónak nevezte.
Közölte, hogy Szlovákia budapesti nagykövetétől később mindenképpen magyarázatot fognak kérni az esetre, amelyet a négynapos hétvége alatt előbb alaposan körüljárnak. Megjegyezte, hogy a szlovák nagykövet jelenleg valószínűleg nem tudna többet mondani a hivatalos álláspontnál és a magyar külügy ennél komolyabb és nagyobb horderejű akciókra készül”.
Az MTI kérdésére, hogy szóba került-e a pozsonyi nagykövet hazarendelése azt felelte, hogy ilyen durva eszközökhöz nem folyamodnak, mert az európai normákhoz tartják magukat és ez az eset nem változtat azon a tényen, hogy Szlovákia fegyvertársunk a NATO-ban, szövetségesünk az Európai Unióban és állítólag ugyanazokat az értékeket osztja”, mint Magyarország. Közölte, ő elsősorban olyan lépésekre gondol, amelyek ezt a szlovák lépést a nemzetközi közvélemény előtt a helyére teszik és rámutatnak arra, hogy Szlovákia nem mindenben felel meg ezeknek a közösen vallott értékeknek”.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.