A Magyar Demokratikus Charta üdvözli a Gárda-ügyben hozott döntést

Budapest |

<p>A Magyar Demokratikus Charta megnyugvással fogadta a hírt, hogy a Fővárosi Bíróság feloszlatta a Magyar Gárda Egyesületet - írta a szervezet az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.</p>

A Fővárosi Bíróság kedden hozott elsőfokú, nem jogerős ítéletével oszlatta fel a Magyar Gárda Hagyományőrző és Kulturális Egyesületet.

A Magyar Demokratikus Charta megnyugvással fogadja a hírt, hogy a Fővárosi Bíróság feloszlatta a Magyar Gárdát - írták a szervezet nevében szerdán a charta szóvivői.

Bauer Tamás, Fleck Zoltán, Vásárhelyi Mária és Vitányi Iván szerint ez az ítélet arról tanúskodik, hogy a hatályos magyar jog is lehetővé teszi a fellépést a kisebbségek elleni uszítással, az emberek fenyegetésével, a köztársaság normáinak semmibe vételével szemben.

Hozzátették: az ítélet arról tanúskodik, hogy Magyarország mégiscsak európai ország.

"Az ítélet megerősít bennünket abban, hogy a jövőben is fel kell lépnünk a kirekesztés, az erőszakkal való fenyegetés ellen" - olvasható a közleményben. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?