A lengyelek több mint fele inkább elhagyná az EU-t, minthogy muzulmánokat fogadjon be

Varsó |

<p>A lengyelek több mint 51 százaléka akkor is ellenezné a muzulmán országokból érkező menekültek befogadását, ha emiatt az országnak távoznia kellene az Európai Unióból (EU) - derül ki az IBRIS közvéleménykutató szerdán közzétett felméréséből.</p>

A Polityka című baloldali hetilap számára júniusban egy ezer fős mintán készült felmérésben egyrészt azt kérdezték, hogy Lengyelországnak el kell-e utasítania a muzulmán országból származó menekültek befogadását akkor is, ha ez az uniós támogatási alapok megvonásával járna. Erre a kérdésre a válaszolók 56,5 százaléka igennel, 40,4 százalék pedig nemmel válaszolt.

Arra a kérdésre, hogy a menekültek befogadását akkor is kell-e elutasítani, ha emiatt el kellene hagyni az EU-t, a válaszolók 51,2 százaléka adott igenlő választ, 37,6 százalékuk viszont elvetette ezt a lehetőséget.

A felmérés eredménye arra utal, hogy a menekültek befogadásának témája jelentősen befolyásolja az egyébként a leginkább eurooptimista nemzetnek számító lengyelek nézeteit. A lengyel sajtó július elején a Századvég magyar kutatóintézet felmérését idézte, amely szerint egy, az EU elhagyásáról tartandó esetleges népszavazáson Lengyelország lakosainak 80 százaléka - a legtöbben az összes EU tagállam közül - szavazna a bennmaradás mellett, miközben az uniós átlag 64 százalékot tett ki. A CBOS lengyel állami közvélemény-kutató intézet áprilisi felmérésében Lengyelország EU tagságát a megkérdezettek 88 százaléka támogatta.

A CBOS által rendszeresen végzett felmérések azt mutatják, hogy a lengyelek többsége ellenzi a közel-keleti, illetve észak-afrikai menekültek áthelyezését, támogatják viszont az Ukrajnából tömegesen érkezők befogadását.

Az Európai Bizottság június közepén kötelezettségszegési eljárást indított el Csehország, Lengyelország és Magyarország ellen, amiért nem teljesítik a 2015 őszén kiszabott egyszeri menekültelosztási kvótát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?