A lengyel kormányfő megszidta Macront és Scholzot

macron scholz

Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő a Moszkvával szembeni visszafogott magatartásért bírálta hétfőn Olaf Scholz német kancellárt és Emmanuel Macron francia elnököt. "Bűnözőkkel nem tárgyalunk, a bűnözőket le kell győzni" - jelentette ki, és feltette a kérdés: "vajon tárgyalnátok-e Hitlerrel, Sztálinnal, Pol Pottal?". 

  "Ezek a mondatok egyszerre megalapozatlanok és botrányosak, de nem lepnek meg, hiszen Morawiecki úr, aki egy szélsőjobboldali pártból jön, beavatkozik a francia politikai kampányba, miután többször is fogadta Marine Le Pent, (a Nemzeti Tömörülés államfőjelöltjét), akit támogat" - mondta a francia elnök szerda este a TF1 francia kereskedelmi televízió élő választási vitaműsorában négy nappal az elnökválasztás első fordulója előtt.

 "Teljesen vállalom, hogy Franciaország nevében, folyamatosan beszéltem Oroszország elnökével a háború elkerülése és egy új európai békekonstrukció megteremtése érdekében több éven át" - hangsúlyozta Emmanuel Macron, aki az ukrajnai háború február 24-i kitörése óta kilenc alkalommal folytatott hosszú telefonbeszélgetést Vlagyimir Putyinnal. "A mandátumom kezdete óta tárgyalok vele, de soha nem voltam naiv, másokkal ellentétben, soha nem voltam cinkosa, másokkal ellentétben" - tette hozzá, mindenekelőtt legfőbb kihívójára, Marine Le Penre utalva.

 "Mindig is az Oroszországgal folyatott párbeszéd híve voltam, folyamatosan tárgyalok a tűzszünet és a humanitárius fegyverszünet eléréséért, ahogy egyébként azt Olaf Scholz német kancellár is teszi, vagy más állam- és kormányfők Európában. Úgy vélem, hogy ez a feladatom, részrehajlás és naivitás nélkül" - mondta a francia elnök.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?