A krími népszavazás jogi érvényességét kérdőjelezték meg a nemzetközi fórumokon

Kijev |

<div>A Krím félsziget jövendő státusáról tervezett népszavazás jogi érvényességének a kérdése állt szombaton a különféle nemzetközi fórumok figyelmének középpontjában, míg a Velencei Bizottság törvényellenesnek nyilvánította a referendumot, az ENSZ BT-ben nem ment át egy hasonló állásfoglalást tartalmazó határozat Oroszország vétója miatt.</div><div>&nbsp;</div>

Az ukrán parlament szombaton azonnali hatállyal feloszlatta a Krími Autonóm Köztársaság törvényhozását, amely népszavazást írt ki a Krím félsziget státusáról. Ez összhangban áll az alkotmánybíróság pénteken hozott, a krími népszavazást törvényellenesnek minősítő döntésével. Az alkotmánybíróság pénteken azt is elrendelte, hogy állítsák le minden választási bizottság működését, illetve megtiltotta a krími hatóságoknak a népszavazás lebonyolításának finanszírozását. Ennek dacára a Krím félszigeten minden készen áll a vasárnap tartandó népszavazáshoz. A félsziget székhelyén, Szimferopolban nyugalom uralkodott szombaton, de erős volt a fegyveres jelenlét az utcákon.    A Velencei Bizottság törvényellenesnek minősítette a március 16-ra tervezett népszavazást. Az Európa Tanács alkotmányjogi szakértői testületének tagjai szerint egy ilyen referendumnak a megrendezésére sem az ukrán, sem a krími alkotmány nem ad lehetőséget. A bizottság szakértői hangsúlyozzák azt is, hogy a tervezett népszavazás körülményei sem felelnek meg a demokratikus szabványoknak. Sebastian Kurz, az Európa Tanács elnökségét betöltő Ausztria külügyminisztere szombati nyilatkozatában kifejtette: a közvetlen demokrácia gyakorlásában önmagában nincsen semmi kivetnivaló, de annak megfelelő jogi és demokratikus alapokon kell nyugodnia. Mivel a krími szavazást fenyegető légkörben, a gépfegyverek árnyékában tartják, ebben az esetben nincs meg ez az alap - állapította meg az osztrák külügyminiszter.     Oroszországnak ugyanakkor szombaton sikerült megtorpedózni az ENSZ Biztonsági Tanácsában azt a határozatot, amely törvényellenesnek nyilvánította volna a Krím jövőbeni státusáról tartandó népszavazást. A Washington által megfogalmazott határozattervezetben a BT ismételten állást foglalt volna Ukrajna "szuverenitása, függetlensége, egysége és területi épsége" mellett a nemzetközileg elismert határok tiszteletben tartása mellett. A dokumentum szerint a tervezett referendumnak nem lenne semmiféle jogi értéke, így az nem szolgálhat alapként a Krím státusának legcsekélyebb módosításához sem. Felszólítja az államokat és nemzetközi szervezeteket, hogy ne ismerjék el az eredményét, és ne tegyenek olyan lépést, amelyet úgy lehet értelmezni, mint a státus megváltozásának elismerését.    A határozattervezet szándékosan visszafogott volt, nem utalt közvetlenül Oroszországra, amelynek neve elő sem fordul a szövegben. Nem követelte egyértelműen a Krímbe küldött erők visszavonását és nem fenyegette szankciókkal sem Moszkvát. Minden érintett felet felszólított arra, hogy a konfliktust békés eszközökkel, párbeszéd útján rendezze és hogy óvják meg az Ukrajnában élő kisebbségek jogait.     Ezzel az óvatos megfogalmazással a tervezet előterjesztői meg akarták nyerni Peking támogatását. Kína végül is tartózkodott.     Vitalij Csurkin ENSZ-nagykövet azzal indokolta országa vétóját: a krími helyzet szerinte annak a következménye, hogy Kijevben "államcsíny" révén jutott hatalomra a mostani radikális ukrán vezetés, amely veszélyezteti a félsziget lakosságát. Orosz vélemény szerint a szombaton előterjesztett határozattervezet csorbította volna a krími lakosok jogegyenlőségét, akárcsak az önrendelkezéshez való jogukat.     Francois Hollande francia államfő szerint a tervezett krími népszavazásnak nincs semmilyen jogi értéke, és mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy tárgyalásos megoldás szülessen a válság rendezésére. A francia elnök ezt a Matteo Renzi olasz kormányfővel tartott közös sajtótájékoztatóján mondta az Elysée-palotában szombaton.    Hollande jelezte, hogy "Franciaország az Európai Unióhoz hasonlóan nem fogja elismerni ezt az álnépszavazást", amely "nem felel meg sem az ukrán jognak, sem a nemzetközi jognak" és amennyiben nem történik előrelépés a krími helyzetben, az EU már hétfőn szankciókat léptet életbe Oroszországgal szemben az uniós külügyminiszterek brüsszeli találkozóján. Ezek vízumkorlátozások és vagyonbefagyasztások lehetnek. Matteo Renzi megerősítette, hogy osztja Párizs álláspontját arról, hogy nem legális a krími népszavazás.     Nagyszabású békemenetet tartott a parlamenten kívüli orosz ellenzék a Kreml Ukrajna-politikája ellen Moszkvában és több nagyvárosban, miközben a krími népszavazást támogató hazafias szervezetek felhívására is több ezren vonultak fel az orosz fővárosban. FT: milliárdokat vonnak ki külföldi bankokból a szankcióktól tartó orosz cégekDollármilliárdokat vonnak ki nyugati bankokból az amerikai pénzügyi szankcióktól tartó orosz cégek - írta banki forrásokat idézve a szombati Financial Times. A londoni gazdasági napilap értesülései szerint mások mellett a részben orosz állami tulajdonban lévő Sberbank és VTB bank, valamint a Lukoil olajipari vállalat is hazatelepíti tőkéjét olyan nyugati bankokból, amelyeknek amerikai érdekeltségeik is vannak. Az orosz vállalatok attól tartanak, hogy az ukrajnai válság miatt Oroszország ellen tervezett amerikai szankciók részeként befagyasztják a külföldön tárolt orosz vagyonokat.    A Financial Times szerint a válság pénzügyi hatásai máris súlyosan érintik a legtehetősebb oroszokat. A lap idézi a Wealth-X piaci adatszolgáltatót, amelynek kimutatása szerint a tíz leggazdagabb orosz milliárdos portfolió-befektetéseinek értéke csak az elmúlt héten nettó 6,6 milliárd dollárral zuhant a piaci árfolyamok esése miatt. Az orosz tőzsdéken forgó részvények árfolyama az idén eddig átlagosan 20 százalékkal csökkent.    "Nem is kellenek érvénybe léptetett szankciók a gazdasági felforduláshoz (...) elég (a szankciókkal kapcsolatos) várakozás is" - mondta a Financial Times-nak Christopher Granville, a Trusted Sources nevű, felzárkózó piacokra szakosodott elemzőcég vezérigazgatója.    Eközben arra is utalnak jelek, hogy orosz befektetők kezdenek kiszállni amerikai államadósság-befektetéseikből. Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve New York-i részlegének legutóbbi adatai szerint a március 12-ével zárult egy hétben 105 milliárd dollárral csökkent a külföldi intézményi befektetők portfolióiban tartott amerikai kincstárjegy-állomány értéke. A Wrightson Icap piacelemző cég főközgazdásza, Lou Crandall szerint "csak találgatni lehet", hogy ki építi le kitettségét, de "az egyik nyilvánvaló jelölt Oroszország".    Nagy londoni házak szerint ugyanakkor minden bizonnyal Oroszország húzná a rövidebbet, ha az esetleges amerikai pénzügyi szankciókra válaszul megtorló pénzügyi ellenlépésekre szánná el magát.    Az egyik legnagyobb londoni gazdasági-pénzügyi elemzőház, a Capital Economics közgazdászai legutóbbi elemzésükben felidézték, hogy egyes orosz illetékesek nyugati pénzügyi szankciók esetére nem zárták ki az orosz kézben lévő külföldi befektetési eszközök piacra zúdításának lehetőségét.    A ház szerint azonban a számok ismeretében ez csak üres fenyegetőzés. A cég elemzői kimutatták, hogy az azonosítható külföldi portfoliókban lévő csaknem 5800 milliárd dollár névértékű amerikai kincstárpapírokból 2013 végén mindössze 139 milliárd dollárnyi volt orosz befektetők kezén.    A Capital Economics elemzői szerint ráadásul az ukrán válság további eszkalálódása esetén bizonyosan bőséges kereslet lenne a befektetői menedéknek tekintett amerikai államadósság-papírokra, ha az orosz alapok ezeknek az eszközöknek az eladásába kezdenének. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?