A kínai elnök Hongkongról

Peking. Meg kell vizsgálni Hu Csin-tao kínai államfő szerint a Hongkong státusát szabályzó alapelveket, miközben egyre élénkül a vita az 1997 óta Kínához tartozó volt brit gyarmat demokratizálódása ügyében.

Peking. Meg kell vizsgálni Hu Csin-tao kínai államfő szerint a Hongkong státusát szabályzó alapelveket, miközben egyre élénkül a vita az 1997 óta Kínához tartozó volt brit gyarmat demokratizálódása ügyében. Az elnök az Országos Népi Gyűlés (parlament) évi ülésszakának alkalmával találkozott Tung Csi-hua hongkongi kormányzóval. Hu szerint meg kell vizsgálni Teng Hsziao-ping volt elnök „egy ország, két rendszer” elvét, vagyis: a volt gyarmat Kína szerves része, ugyanakkor fennmaradhat ott a tőkés rendszer, nagyfokú autonómiával. Az Új Kína hírügynökség nem fejtette ki részletesebben, mit értett Hu a hongkongi viszonyok vizsgálatán, csak azt jegyezte meg, hogy nagyra értékelte az erről folyó „pozitív vitát”. Idézte ugyanakkor Li Csao-hszing külügyminisztert, aki szükségesnek tartotta újfent kiemelni, hogy Hongkong Kína Hongkongja. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?