A horvát kormányfő felmentette tisztségéből az autóbalesetben súlyos sérüléseket szenvedett védelmi minisztert

Mario Banozic

Andrej Plenkovic horvát kormányfő felmentette szombaton tisztségéből az autóbalesetben súlyos sérüléseket szenvedett Mario Banozic védelmi minisztert.

A miniszterelnök rendkívüli sajtótájékoztatóján elmondta: felhatalmazta az államtitkárt a védelmi miniszteri feladatok ellátására, és egyúttal kifejezte őszinte részvétét a miniszter autójával összeütköző gépjármű életét vesztett sofőrje családjának.

A 44 éves miniszter – aki maga vezette az autóját – szombaton kora reggel vadászni indult a kelet-horvátországi Vinkovcéból (Vinkovci), amikor összeütközött egy furgonnal.

Biljana Luburic, a vukovári megyei helyettes államügyész a sajtónak úgy nyilatkozott: a balesetet a miniszter okozta. Banozic a sűrű ködben előzött egy kamiont, és eközben frontálisan ütközött a szembe szabályosan közlekedő gépjárművel, amelynek 40 éves sofőrje életét vesztette.

Krunoslav Sego, az eszéki kórház igazgatóhelyettese a sajtónak úgy nyilatkozott: a miniszter koponyaüregi, mellkasi, hasi és végtagi sérüléseket szenvedett.

„Ebben a pillanatban a beteg olyan állapotban van, hogy nem emlékszik az eseményekre, ráadásul tudatállapota nem teljes” – tette hozzá.

Bár sérülései súlyosak, nincs életveszélyes állapotban – mondta Sego, viszont megjegyezte: mivel több testtájéka egyidejűleg sérült, nagyon óvatosnak kell lenniük, mert az egészségi állapot ilyen helyzetben hirtelen romolhat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?