Az Európai Unió bővítése az egyik témája Charles Michel, az Európai Tanács elnöke, Giorgia Meloni olasz, Robert Abela máltai és Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök csütörtök esti zágrábi tanácskozásának – jelentette ki Andrej Plenkovic horvát kormányfő, a rendezvény házigazdája a megbeszélést megelőző sajtótájékoztatón.
Horvát kormányfő: az EU-bővítés az egyik témája több európai uniós kormányfő zágrábi tanácskozásának
Hozzátette: beszélnek még az európai költségvetésről is, a többéves pénzügyi keret felülvizsgálatáról. „Az ötlet az, hogy forrásokat találjunk Ukrajna támogatásra, amennyiben vérkeringésének több injekcióra lenne szüksége” – fogalmazott Plenkovic.
Fokozódik az illegális migráció intenzitása és az emiatti fenyegetettség, és napirenden van a gazdasági stratégia kérdése is, valamint az arra irányuló erőfeszítések, hogy több forrás jusson az éghajlatváltozás és a természeti katasztrófák okozta károk enyhítésére – magyarázta a horvát kormányfő.
Charles Michel a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy Európának három megrázkódtatással kell szembenéznie. Az első az éghajlatváltozáshoz kapcsolódik, amely jelentős átalakulásokat okoz a gazdaságban. A második az úgynevezett zöld technológiára való áttérés, míg a harmadik „a világrend összeomlása” – mondta az Európai Tanács elnöke. Rámutatott: látják a súlyos helyzetet Ukrajnában, a Közel-Keleten és másutt, ezért az unióban igyekeznek még szorosabban együttműködni. „Az EU egységes módon próbál megbirkózni ezekkel a kihívásokkal, és igyekszik megerősíteni az európai szuverenitást” – hangsúlyozta.
Michel szerint két prioritás van: meg kell erősíteni a gazdaság alapjait, mert az egységes piac nagyon fontos, továbbá javítani kell a biztonságot.
Kijelentette, hogy a zágrábi találkozón három kérdésre próbálnak meg választ adni: az unió bővítésével kapcsolatban melyek legyenek a prioritások, hogyan erősítsék meg a pénzügyi stabilitást, valamint milyen legyen a döntéshozatali folyamat jövője.
„Néha nagyon nehéz döntéseket hozni az EU-ban. Fontos egyensúlyt találni az egység és a rugalmasság között, hogy abban a pillanatban reagálhassunk, amikor gyorsan kell reagálni” – húzta alá Charles Michel.
A csütörtöki tanácskozás annak a konzultációnak a része, amelyet az Európai Tanács elnöke indított az Európai Unió új stratégiai programjáról. Az EU-tagországok állam-, illetve kormányfői kisebb csoportokban, négy fővárosban folytatnak egyeztetéseket, ezek egyike Zágráb.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.