A héten elkezdődik Spanyolországban az ukrán katonák kiképzése a Leopard 2 harckocsik használatára

Leopard 2

A héten elkezdődik Spanyolországban az ukrán katonák kiképzése a Leopard 2 harckocsik használatára – jelentette a La Razón című napilap szerdán.

Az újság Margarita Robles védelmi miniszter Brüsszelben, újságíróknak tett nyilatkozatára hivatkozva számolt be arról, hogy 50–55 ukrán katona érkezik a hét második felében a kelet-spanyolországi Zaragozába, ahol a szárazföldi erők kiképzőközpontjában megkezdik oktatásukat.

Szimulátoros gyakorlattal is kiegészítik az 2A4-es típus kezelésének elsajátítását, amely várhatóan körülbelül két hónapot vesz majd igénybe.

A tervek szerint a képzés befejezésével egyszerre lesznek készen azok a harckocsik is, amelyeket Spanyolország átad Ukrajnának.

A védelmi miniszter ezek pontos számáról továbbra sem nyilatkozott. „Spanyolország lehetőségei keretein belül a szövetséges országokkal teljesen összehangoltan fog harckocsikat küldeni” – mondta.

Több spanyol sajtóorgánum katonai forrásokra hivatkozva azt közölte: a zaragozai bázis raktárában egy évtizede használaton kívül tárolt, mintegy ötven 2A4 típusból legalább ötöt szeretnének bevetésre alkalmassá tenni, amelyek helyreállítását már megkezdték a Santa Bárbara Sistemas nevű vállalat sevillai telephelyén.

Spanyolország  az Európai Unió Katonai Segítségnyújtási Missziójának (EUMAM Ukraine) keretében több turnusban fogadott már ukrán katonákat kiképzésre.    

Például, a toledói katonai akadémián precíziós lövészetet, improvizált robbanószerkezetek elleni védelmet és aknamentesítést oktattak nekik, egy almeríai műveleti központban tarackkezelést tanultak, a zaragozai légi bázison pedig az Aspide légvédelmi rendszer használatát sajátították el.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?