A görög kormányfő személyesen vállal garanciát az adósságok törlesztésére

Athén |

<p>A görög miniszterelnök személyesen vállal garanciát a nemzetközi hitelezőktől kapott kölcsön visszafizetésére.</p>

Antonisz Szamarasz a Süddeutsche Zeitung című német lapban csütörtökön megjelent nyilatkozatában hangsúlyozta: "a németek visszakapják a pénzüket". Görögországban "valóban sok minden félresikerült, és az is igaz, hogy sok görög egy cent adót sem fizet. Ennek véget kell vetni" - tette hozzá a kormányfő, utalva az egyebek között Németországból és a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) érkező bírálatokra, amelyek a dél-európai országban nemzeti sportnak számító adóelkerülésre vonatkoznak.

A konzervatív politikus leszögezte: új időszámítás kezdődik Görögországban, ezentúl kizárólag a reformokra és a gazdasági növekedés beindítására koncentrálnak. "Meg akarom változtatni az országot" - mondta Szamarasz, hozzátéve, hogy számára a változás fontosabb, mint a politikai népszerűség.

Antonisz Szamarasz bírálta a kormányzó német koalícióhoz tartozó bajor konzervatív CSU és a liberális FDP politikusait, akik azt követelik, hogy Görögország távozzék az euróövezetből. "Hogyan lehetne ilyen körülmények között állami cégeket magánkézbe adni? Melyik befektető hozná hozzánk az euróját, ha azzal kellene számolnia, hogy esetleg csak drachmát kap vissza?" - vetette fel a görög miniszterelnök.

Kifejtette: ha Görögország valóban kilépne az euróövezetből, akkor a munkanélküliség felszökne 40 százalék fölé, és más országok stabilitását is fenyegető társadalmi forrongás indulna el. A távozás "számunkra katasztrofális volna, de rossz lenne Európának is" - mondta a kormányfő.

Szamarasz hasonlóan fogalmazott a Bild című német lapnak adott interjúban is. Az interjú csütörtökön közölt második részében kifejtette: dominóhatást válthat ki, ha Görögországot az euróövezet elhagyására kényszerítik. Németországnak erős euróövezetre van szüksége - tette hozzá, hangsúlyozva, hogy "egyáltalán nem segítenek" a helyzeten azok a német politikusok, akik távozásra szólítják fel Görögországot.

Az interjú szerdán megjelent első részében Antonisz Szamarasz kifejtette, hogy a nemzetközi hitelekhez kapcsolódó reformprogram végrehajtásához a megengedettnél több időre van szükség. "Nem akarunk mást, csak egy kis lélegzetvételhez jutni, hogy mozgásba lendíthessük a gazdaságot, és növelhessük az állami bevételeket" - mondta a Bildnek. Athén nem kér "semmilyen további pénzt", és tartja magát vállalt "kötelezettségeihez és minden előírás teljesítéséhez". "A hosszabb idő nem jelent automatikusan több pénzt is" - mondta a konzervatív politikus.

A görög kormányfő pénteken Berlinbe utazik, és tárgyal Angela Merkel német kancellárral. A Süddeutsche Zeitung szerint az athéni kormány azt szeretné elérni a hitelezőknél, hogy a hazai össztermék (GDP) arányában számolt államháztartási hiányt 2014 helyett 2016-ra kelljen leszorítani a 3 százalékos szintre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?