A Facebookon fenyegetőzött egy bebörtönzött bűnöző

London |

<p>Az interneten, a Facebook közösségi portálon keresztül terjesztett fenyegetéseket és félemlített meg embereket egy veszedelmes bűnöző Nagy-Britanniában - írta vasárnap a The Sunday Times című brit lap.</p>

"Egy nap kinn leszek, és már alig várom, hogy lássam a félelmet bizonyos emberek szemében, amikor majd szemben állnak velem" - idézte a lap a 35 éves börtönbüntetését töltő Colin Gunn nottinghami gengszter egyik üzenetét, amelyet az a szigorúan őrzött közép-angliai börtönéből, Long Lartin-ból küldött.

A brit alvilág egyik vezérének számító férfi, aki legalább egy kettős gyilkosság értelmi szerzője, két hónapon át 565 bejegyzett felhasználóval tudott üzenetet váltani a közösségi portálon, noha a királyság egyik legveszélyesebb bűnözőjének számít.

Az elítéltek elvileg csak korlátozottan - oktatási célból, a személyzet felügyelete mellett - használhatják az internetet. A brit sajtó azonban emlékeztet arra, hogy egy Jade Braithwaite nevű lány, aki egy 16 éves fiú meggyilkolása miatt került börtönbe, ugyancsak provokatív üzenetekkel zaklathatta áldozata családját a Facebookon át.

Jack Straw belügyminiszter azt mondta, hogy kérték a közösségi portáltól az ilyen bűnözői profilok megszüntetését.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?