A cseheknek nem jött be a prágai tavasz

Prága |

<p>Nincsenek túl jó véleménnyel az 1968-as "prágai tavaszról" a csehek - derült ki abból az országos közvélemény-kutatásból, amelynek eredményét hétfőn hozták nyilvánosságra Prágában. A megkérdezettek mindössze 16,2 százaléka véli úgy, hogy a "prágai tavasz" néven elhíresült reformfolyamat "a demokráciához vezető valódi út volt". Az emberek 23,2 százaléka szerint "olyan kísérletről volt szó, amely sosem vezetett volna a teljes demokratizálódáshoz", míg 30,9 százalék azt állítja, hogy mindössze arról volt szó, hogy az akkori kommunista garnitúra a megújhodási folyamat segítségével próbálta megtartani hatalmát.</p>

A megszólítottak 29,7 százalékának nincs semmilyen személyes véleménye a 40 évvel ezelőtti eseményekről. A 17 éven aluli fiatalok 70 százaléka azt válaszolta, hogy nem tud semmit 1968-ról.

A felmérést a Median közvélemény-kutató intézet készítette a Lidové
Noviny című konzervatív napilap megrendelésére. A Lidové Noviny az eredményhez fűzött megjegyzésében azt írja, hogy a történészek és a szociológusok többsége még sem akarja igazán mérlegre tenni 1968-at, s többségük azt állítja, hogy nagyon bonyolult és szerteágazó problémáról van szó.

Az 1968-as reformév mai, aránylag negatív megítéléséért elsősorban a rendszerváltás utáni politika és a média a felelős - állítja Vladimíra Dvoráková, politológus. "Különösen a kilencvenes évek elején bizonyos körök hatalmas erőfeszítéséket tettek, hogy az 1968-asokat elutasítsák és félretolják. A reformkommunista is egyszerűen kommunista volt. Ezzel a módszerrel a volt ellenzék egy jelentős részét is lefitymálták, lebecsülték, mert annak gyökerei 1968-ba nyúltak vissza. Mindez a politikai hatalmi harc része volt" - fejtette ki a politológus.

Hasonló módon megoszlanak a mai vélemények Alexander Dubčekről, Csehszlovákiai Kommunista Pártjának akkori első titkáráról, aki az 1968-as reformmozgalom jelképe volt, s 40 évvel ezelőtt hatalmas népszerűségnek és támogatottságnak örvendett.

Dubček a megkérdezettek 10,6 százaléka szerint a II. világháború utáni időszak egyik legjobb cseh politikusa volt, míg 22,7 százalék úgy vélte: tehetséges politikus volt, aki a manipulációk áldozatává vált. További 9,5 százalék a kommunista pártpolitika bábujának minősítette, míg 11,9 százalék naiv idealistának. Több mint 23 százalék szerint Dubček átlagos képességű politikus volt, akit az események sodortak a hatalom és a népszerűség csúcsára, míg 21,7 százalék nem tudommal válaszolt.
Kokes János, Prága

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?