24 év börtönre ítélték a volt dél-koreai elnök asszonyt

Pak
Szöul |

Bűnösnek mondta ki a bíróság hatalommal való visszaélésben, államtitkok kiszivárogtatásában, vesztegetésben és kényszerítésben Pak Gun Hje volt dél-koreai elnököt. 

A politikus 24 év börtönbüntetést és 18 milliárd vonos (több mint 13 millió euró) pénzbírságot kapott.

Kim Sze Jun bíró szerint Pak üzleti előnyökért cserébe 59,2 milliárd vont kapott a Samsung, a Lotte és az SK nevű nagyvállalattól.

A volt elnököt azzal vádolták, hogy összejátszott barátnőjével és bizalmasával, Csoj Szun Szillel annak érdekében, hogy mintegy 77,4 milliárd vont csikarjanak ki 53 cégtől. Az összegek két, Csoj felügyelete alatt álló alapítvány számlájára folytak be.

Paknak azért is felelnie kellett, mert megengedte, hogy a hivatalos tisztséget nem viselő Csoj államügyekbe avatkozzon bele.Csojt tavaly márciusban 20 év börtönbüntetésre és 18 milliárd vonos pénzbírság megfizetésére ítélték.

Az ügyészség eredetileg 30 éves börtönbüntetést kért Pakra. Az ítélethirdetést a dél-koreai televízió élőben közvetítette. Pak 2017 márciusi letartóztatása óta egy Szöulhoz közeli fogdában raboskodik. A volt államfő betegségre hivatkozva nem vett részt az ítélethirdetésen. A politikus következetesen tagadja bűnösségét, és politikai bosszúhadjárat áldozatának tartja magát.

Dél-Korea első női elnöke 2013-ban került az ázsiai ország élére. Egyben ő lett az első megválasztott államfő, akit jogi úton eltávolítottak tisztségéből. Pak menesztését tömegek követelték botrányának napvilágra kerülését követően.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?