Vörös Péter: nem önjelölt polgármester kell

<p>Mi változott 2 év után a Híddal való viszonyában? Milyen polgármester kell Komáromnak, és mit gondol Czíria Attiláról? Ezekről is megkérdeztük Vörös Pétert, a Híd régi-új képviselőjét, aki július elején Nagy József helyére tért vissza a parlamentbe.</p>

VERES ISTVÁN

Két évvel ezelőtt minden párttisztségéről lemondott. Azóta szent a béke a Híddal?

Továbbra is tag vagyok, ezzel kapcsolatban semmi nem változott, az elmúlt két évben is kommunikáltunk, úgyhogy nem tudok semmilyen komolyabb problémáról beszámolni.

Vagyis a Hídban képzeli el további politikai pályafutását, a 2016-os választásokon pedig indulni fog a párt színeiben?

Most egyelőre abban gondolkodok, hogy ebben a szűk két évben le tudjak valamit tenni az asztalra, és ha eljutunk a választásokig 2016-ban, el fogom dönteni, hogy kívánok-e indulni.

Mi a helyzet Komáromban? Helyi témákban korábban aktív volt, most pedig jönnek az önkormányzati választások – nem fordult meg a fejében, hogy megpályáz valamilyen funkciót?

Továbbra is aktív kívánok lenni helyi témákban is. Egyelőre elképzelhetőnek tartom, hogy megpályázom a városi képviselői tisztséget.

A polgármester-jelöltséget nem fontolgatta?

Meggyőződésem, hogy Komáromban nem önjelölt polgármesterre van szükség, hanem olyan valakire, aki mögött széles tömegek sorakozhatnak fel, és gatyába tudja rázni a várost.

Általában az önjelöltek is kikiáltják magukat széles támogatottságú jelöltnek. Információink szerint szóba került az ön neve is a lehetséges polgármester-jelöltek között.

Szóba került a nevem, de komoly felkérést nem kaptam.

A komáromi jelöltállítás kapcsán idén a legnépszerűbb szó az összefogás – még az is ezzel érvel, aki igazából senkivel nem akar összefogni. Hogyan kellene kinéznie a választásnak?

A politikának ez egy nagyon káros hozadéka: devalválja az összes nemes szót és kijelentést, ami értéket képvisel. Most az összefogás szóval történik ez, mindenki azt emlegeti. Tettek kellenek, mert csak konkrét esetekben tud megmutatkozni, ki mennyire együttműködő. Majd a polgármesterjelölt-állításnál kiderül, ki mennyire gondolja komolyan az összefogást.

A város lakosságának majdnem fele szlovák, és bár a jelenlegi polgármester támogatottsága közel sincs a négy évvel ezelőtti szinten, a két magyar jelölt megoszthatja a magyarok szavazatait.

Egy valamit tudatosítani kellene mindenkinek Komáromban. Gondolkodhatunk másként, ez rendben is van, de minket az köt össze, hogy komáromiak vagyunk. Ezért mondtam azt, hogy olyan embernek kell elindulnia, aki széles támogatottsággal bír, a pártok és a társadalmi szervezetek részéről is. És élvezi a lakosok bizalmát is.

Czíria Attila, az MKP jelöltje ilyen?

Szerintem csak rajta múlik, hogy ilyen jelölt legyen.

A képviselői eskütétel napján a Markíza televíziónak azt nyilatkozta, még nincs teljesen képben a parlamenttel kapcsolatban. Azóta képbe került?

Letettük az esküt, és utána egyből szavaztunk. Ekkor kérdezte meg az említett televízió riportere, hogy képben voltam-e minden egyes törvénnyel kapcsolatban. Mondtam, hogy minden egyes törvénnyel kapcsolatban nem voltam képben, de szavazás előtt konzultáltam róluk a frakcióvezetővel, vagyis tudtam, hogyan szavazok és miért.

Visszatérő nyűg, vagy rég várt lehetőség? Hogy éli meg a visszatérést két év után?

Amikor átvettem a mandátumomat, arra gondoltam, hogy azok a választók, akik 2012-ben rám szavaztak, most ilyen szempontból elégtételt kaptak, hogy bekerültem. Ugyanott szeretném folytatni, ahol abbahagytam.

Volt olyan vita, amely az utóbbi hetekben kiborította?

Nem szavazták meg Peter Osuský (SaS) javaslatát, aki az államnyelvtörvényt szerette volna módosítani úgy, hogy ne legyenek benne bírságok. Nem szavazták meg, én pedig szomorúan vettem tudomásul, hogy ezekben a kérdésekben ugyanott tartunk, mint 25 éve.

Volt olyan javaslat, amelyről az volt az érzése: ez hülyeség, és időpazarlás vitázni róla?

A víztörvénnyel kapcsolatban vagyok így, nem értem, miért kellene alkotmányba iktatni ezt a korlátozást. Sima törvényi szabályozással elég lenne biztosítani, hogy senki ne tudjon a vizünkkel monopolhelyzetbe kerülni, és hogy a Csallóköz kőolaját, ezt a stratégiai kincset ne lehessen üzleti célokra használni. Egyébként addig semmilyen alkotmánymódosítást nem vagyok hajlandó megszavazni, amíg bele nem kerül a preambulumba, hogy a kisebbségek államalkotó tényezők Szlovákiában. Különben is az a véleményem, hogy a törvényeket kell igazítani az alkotmányhoz, nem pedig az alkotmányt a törvényekhez.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?