Vonatjárat Pozsony, Rajka és Győr között

Pozsony/Győr |

<div>Csaknem tízéves szünet után, decemberben újraindul a vasúti személyszállítás a Pozsonyligetfalu-Rajka-Győr vonalon.</div>

Az új menetrend életbe lépésével, december tizedikén indul újra a személyforgalom, tíz-tíz szerelvénypár közlekedik majd naponta, többségük a reggeli és a délutáni csúcsforgalom idején. A járatokat a magyar–osztrák GySEV üzemelteti. A vonatok a Pozsonyligetfalu-Hegyeshalom szakaszon minden állomáson és megállóhelyen megállnak. A vonatok egy része Hegyeshalomtól Győrig, illetve vissza gyorsított járatként közlekedik. Ezeknek a járatoknak az érkezési időpontjait úgy időzítették, hogy az utasok számára lehetővé tegyék a közvetlen csatlakozást a Budapest irányába közlekedő, illetve az onnét érkező gyorsvonatokra és Intercity járatokra. A vasúti személyszállítás újraindítására a vonalon a Magyarország és Szlovákia között beindított közös infrastrukturális fejlesztések keretében kerül sor. A fejlesztések gerincét három új fő közlekedési tengely – az új komáromi Duna híd építése, a Rajkát Győrrel összekötő autópálya, illetve a Miskolc-Kassa autópálya – létrehozása alkotja. Ezek mellett sok kisebb közlekedési összeköttetés megteremtése is tervben van, egyebek mellett az, hogy személyforgalom indul 7 olyan vasúti vonalon, ahol jelenleg nincs. Az egyik a Pozsony–Győr szakasz. (mti)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?