„Világirodalmi léptékben is egyedülálló”

Nádas Péter új, háromkötetes, Párhuzamos történetek című nagyregénye november első hetében jelent meg a Jelenkor Kiadónál. „E regény történetei szinte ugyanúgy megszámlálhatatlanok, mint ahogyan azt sem tudnánk összeszámolni, hány emberrel találkoztunk életünkben, mégis egyetlen elbeszéléssé olvadnak össze” – olvasható a kiadó könyvajánlójában.

A regényt, mint minden, a Jelenkornál megjelenő Nádas-szöveget, Te szerkesztetted. Miért tartod átütő jelentőségű műnek a Párhuzamos történeteket?

Röviden: mert az első magyar mű, amelyik nem csupán a kortárs világirodalom színvonalán áll, hanem egy olyan fordulatot hajt végre, amely világirodalmi léptékben is egyedülálló. Ami ennyire új, annak persze éppen az újdonságát nehéz érzékeltetni (no meg értelmezni: bajban is lesznek vele a kritikusok). Kénytelenek vagyunk más művekhez hasonlítani, ami máris azt a benyomást kelti, hogy nem is annyira új. Mégis megpróbálom. Képzelj el egy prousti művet, amelyiknek a belső rendjét, megidézett világát nem egyetlen „én”, hanem több tucatnyi én érzéki emlékezésének dinamikája hozza létre. Ezek összeszövődnek, egymásba olvadnak, és lényegében egyetlen, kollektív történetet alkotnak. Ezt a furcsa kollektivitást az teszi lehetővé, hogy az emberi létezés érzéki észlelésének szintje – és nem például valamely politikai közösség – voltaképpen az egyetlen antropológiai invariáns. Nádas ezt Az égi és földi szerelemről című esszékönyvében fejtette ki, és ami ott vitatható filozófiai elgondolás, az a Párhuzamos történetekben hihetetlenül termékeny írói „segédhipotézisnek” bizonyul.

Miben más ez a regény, mint az Emlékiratok könyve?

Az Emlékiratok könyvét alkotó négy elbeszélést külön-külön már lényegében ugyanaz a test-írás hozza létre, amely Nádas világirodalmi szabadalma (és amelyről nemrég A körülírás címmel kiváló tanulmánykötetet tettünk közzé Bagi Zsolt tollából). A könyv nemzetközi sikerének is ez a magyarázata. A különálló elbeszélések azonban ott végső soron modellszerű konstrukcióban kapcsolódnak össze egyetlen regénnyé. Az új regény világát nem metszi körül ilyen modellszerű konstrukció. Ennek köszönhetően az életvilágok kimeríthetetlen, meghatározhatatlan és lezárhatatlan szövevényében merülünk el olvasása közben. Ez nagyon hasonlít ahhoz, ahogyan a világban létezünk. A hasonlóság – és ez az igazán döbbenetes – még nagyobb is, mint a klasszikus realista nagyregények esetében.

Lehet azt mondani, hogy jelentősebb, mint a többi Nádas-írás?

Nádas szerintem az a fajta író, aki fokozatosan tapasztalta ki tehetségének voltaképpeni természetét. Kezdettől fogva tudott valamit, amit más nem, de ezt a tudását mindig a legutóbbi művében működtette a legszabadabban és a legtermékenyebben. ĺgy aztán – legalábbis ami a regényeket illeti –, mindig a legutóbbi írása tekinthető a legjelentősebbnek. Az Évkönyv kivételnek látszik, de ha most visszatekintünk, látható, hogy nagyon fontos lépés volt a Párhuzamos történetek felé vezető úton. (...)

Mit gondolsz, milyen lesz a fogadtatás?

Amint már említettem, a kritikusok valószínűleg zavarban lesznek. Az olvasók pedig élvezni fogják. Nem mondom, hogy nem fognak meghökkenni némely fejezeteken, mert az elmondottak mellett rendkívül provokatív is a regény, de az olvasás gyönyörűsége bőven kárpótolni fogja őket a rájuk váró kínos szembesülésekért.

Valóban 18 évig írta Nádas Péter a regényt? Mennyiben érezhető ez a művön?

Nagy szerencse, hogy tizennyolc évig tartott az első három kötet megírása. Tíz évvel ezelőtt sokkal készületlenebbül ért volna minket Nádas kíméletlen humanizmusa.

Mit vár a kiadó Nádas Péter új regényétől? Megjósolható-e az optimális eladott példányszám?

Nádasnak van egy biztos olvasóközönsége, és már ez sem kevés. Ebben a regényben azonban – két okból is – benne van egy nagy siker lehetősége. Az egyik ok, amit már említettem, a regényvilág valóságszerű gazdagsága. Ez nem „magyar tenger”, hanem valódi mélység, amelyben tényleg el lehet merülni. A másik ok a radikalitása. Ha vannak még az emberi emancipáció értelmében vett modernizációnak erői ebben a félfeudális magyar társadalomban, akkor ez a regény olyasféle hatalmas megerősítés lehet számukra, mint például Ady költészete volt a múlt század elején. Szinte azt mondhatnám, afféle próbakő ez a regény: fogadtatásán elég pontosan lemérhetjük, mekkorák az esélyei egy emberibb világnak Magyarországon.

Milyen fogadtatás várható külföldön?

A külföldi fogadtatást is hasonló próbakőnek tekinthetjük. Szomorú volnék, ha külföldön nagyobb sikert aratna, mint idehaza.

Mikor kezdik el fordítani, mely nyelveken jelenik meg először a regény, és kik lesznek a fordítók?

Kissé korai az időpont ahhoz, hogy erre a kérdésre válaszolni tudjak. A kiadói lektorok világszerte olvassák, remélhetőleg szorgalmasan. Annyi bizonyos, hogy németre már fordítják, és a Berlin Verlagnál fog megjelenni.

(www.litera.hu)