Végigjátsszák a 2. félidőt

Galánta. Nem fosztotta meg alelnöki tisztségétől Bauer Editet és Duka Zólyomi Árpádot a Magyar Koalíció Pártjának VI. Országos Kongresszusa.

Én tudom a megoldást a problémákraFotó: Somogyi Tibor

Egyik uniós tagállamban sem gyakorlat, hogy az Európai Parlamentbe bejutott képviselőket megfosztják párttisztségeiktől, indokolta a döntést Bugár Béla.

Duka Zólyomi Árpád üdvözölte a lépést. „Brüsszelből is figyelnünk kell arra, mi történik itthon, a régióban, a Kárpát-medencében. Erről tájékoztatni kell partnereinket is, és olyan döntéseket kell elfogadtatnunk, melyek jók a magyarságnak, és jók a régiónak” – mondta. Bár az MKP-t csak ketten képviselik, ha kellő számú partnert tudnak igazukról meggyőzni, sikeresek lehetnek, tette hozzá az európai parlamenti képviselő. Bárdos Gyula, az MKP frakcióvezetője lapunknak elmondta, a közeljövőben újra előveszik az egyházi kárpótlás kérdését. Szeretnék, ha a kisebbségi kultúrák finanszírozását sikerülne megnyugtató módon rendezni. „Figyelembe kell venni, hogy milyen a kormánykoalíció és milyen a hangulat. Gyenge a kormánykoalíció és rossz a hangulat, de nekünk arra kell törekednünk, hogy ezek között a körülmények között is megvalósítsuk a kormányprogramot” – mondta. Bárdos szerint ragaszkodniuk kell a programhoz, és arra kell rábírniuk a koalíciós partnereiket is, hogy azt teljesítsék. Fontolóra kell vennünk, érdemes-e és ott maradnunk statisztaként egy olyan kormányban, ha teljesen nyilvánvalóvá válik, hogy nem tudunk eredményeket elérni, és nem tudjuk a kormányprogramot teljesíteni, vetette fel a frakcióvezető. (koc)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?