Véget ért az NBÚ vezetőjének kihallgatása, nem vették őrizetbe

naka k

Véget ért Roman Konečný, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBÚ) vezetőjének kihallgatása a zsolnai Nemzeti Bűnüldöző Ügynökségben.

Nem vették őrizetbe. A sajtóval azt közölte, hogy továbbra is büntetőeljárás folyik ellene, és az ügyben panaszt nyújtottak be. Mint elmondta, nem lát okot arra, hogy lemondjon a posztjáról, és kedden munkába áll.

„Panaszt nyújtottunk be.  Az ügyben súlyos jogi hiányosság áll fenn, amely formai-jogi okokból nem teszi lehetővé, hogy az NBÚ igazgatója ellen vádat emeljenek, függetlenül az egész bűncselekmény jellegétől” – mondta Michal Mišík, az NBÚ igazgatójának jogi képviselője.

Hozzátette: teljes mértékben együttműködnek, és ez a továbbiakban is így lesz. „Az ügyfelem nagyon átfogóan ismertette azokat a tényeket, amelyek ismertetését a beosztása lehetővé teszi” – jegyezte meg a jogi képviselő.

A NAKA csütörtökön több személy ellen indított eljárást a Végkifejlet (Rozuzlenie) akció keretében, többek között a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) és a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBÚ) igazgatója ellen. Michal Aláčot, az SIS igazgatóját a rendőrség a pénteki (augusztus 18.) kihallgatását követően őrizetbe is vette. Vasárnap (augusztus 20.) reggel engedték el.

Összesen öt személy ellen indult eljárás szervezett bűnözői csoport létrehozása miatt. A csoport igyekezett megnehezíteni vagy meghiúsítani egyes korrupciós ügyek és más bűncselekmények kivizsgálását, illetve azt a benyomást kelteni, hogy a nyomozók manipulálják a tanúvallomásokat, továbbá diszkreditálni akarta a bűnüldöző szerveket. További két személyt bosszúállás szándékával elkövetett hivatalos jogkörrel való visszaéléssel gyanúsítanak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?