Továbbra sem tisztázott Mikulec átvilágítási botránya

Roman Mikulec
Pozsony |

Több mint egy évvel ezelőtt a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBÚ) olyan információkkal rukkolt elő, amelyek szerint Roman Mikulec akkori belügyminiszter legalább 29 alkalommal törvénytelenül kezelt titkos információkat. Az ügyet még mindig nem zárták le.

Roman Konečný, az N vezetője szerint az exminiszternek nemzetbiztonsági felhatalmazással vagy legalábbis biztonsági tanúsítvánnyal kellett volna rendelkeznie ahhoz, hogy betekinthessen titkos nemzetközi dokumentumokba. Az ügyet tavaly márciusban az N tevékenységét felügyelő parlamenti bizottsága is megvitatta. 

„A 2004 óta kialakult gyakorlattal összhangban a vonatkozó törvényt úgy szokták értelmezni, hogy azoknak a minisztereknek, akik megismerkednek titkos dokumentumokkal, rendelkezniük kell nemzetbiztonsági átvilágítással, illetve az ezt igazoló biztonsági tanúsítvánnyal” – mondta akkor Konečný a képviselőknek.

Mikulec ezt visszautasította, mondván: 

„A titkos információk védelméről szóló törvény nem egyértelmű

Hozzátette, hogy sem az Európai Unió, sem a NATO nem kért tőle ilyen tanúsítványt. A bizottság elnöke, Juraj Krúpa (SaS) a maga részéről csak annyit jegyzett meg, hogy a miniszter „talán rendelkezett, de az is lehet, hogy nem rendelkezett titkosszolgálati engedéllyel. 

Azóta eltelt több mint egy év, és az ügy még mindig nem zárult le. Tavaly októberben a pozsonyi kerületi ügyészség szóvivője és ügyésznője, Gabriela Kováčová azt mondta, hogy „az eddigi vizsgálat és a begyűjtött bizonyítékok alapján nincs ok büntetőeljárás indítására.

Az ügyészség szerint azonban szabálysértés történt, ezért az ügyet visszautalták az NBÚ-nak. Ezt a hivatal szóvivője, Peter Habara is megerősítette. 

Az illetékes ügyészség a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően a Nemzetbiztonsági Hivatalhoz utalta az ügyet további eljárásra” – mondta Habara.

Hangsúlyozta, hogy az eljárás nem nyilvános, ezért a Nemzetbiztonsági Hivatal nem kommentálja tovább az ügyet. 

Arról sem fogunk találgatni, hogy mennyi ideig fog tartani a vizsgálat” – tette hozzá Habara.

A volt miniszter jelenleg parlamenti képviselő. 

„Senki nem keresett meg, és nem tudom, hogy az üggyel tovább foglalkoznak-e” – mondta Mikulec. 

A volt tárcavezető kitart amellett, amit egy évvel ezelőtt mondott, vagyis hogy a vádaskodás célzatos, az NBÚ törvényértelmezése pedig téves volt.


Azonban Mikulec érvelése is egy kicsit sántít. Szakértők szerint miniszterként valóban joga volt ahhoz, hogy titkos információkat ismerjen meg, akár biztonsági engedély nélkül is. A bökkenő azonban az, hogy csak olyan dokumentumokba szabadott volna betekintenie, amelyek Szlovákiával voltak kapcsolatosak. Ha viszont a NATO-t és az EU-t érintő információkat akart olvasni, akkor külön igazolást kellett volna kérnie a nemzetbiztonsági hivataltól. Ahhoz pedig, hogy ezt megkapja, külön engedélyre volt szüksége. Ez alól csak a három legmagasabb közjogi méltóság, azaz az államfő, a házelnök és a kormányfő képez kivételt. 

Roman Mikulec – saját bevallása szerint – az ügyet, amely miatt az akkori ellenzék megpróbálta eltávolítani őt a miniszteri posztról, már lezártnak tekinti. Állítja, azóta sem keresték meg, semmi sem utal arra, hogy lenne hivatalos folytatatás. 

Mivel azonban a vizsgálat közigazgatási eljárás keretében zajlik, eddig még senkinek sem kellett kapcsolatba lépnie az exminiszterrel. Az eljárást nagyjából ugyanúgy folytatják le, mint például egy gyorshajtásért kapott rendőrségi bírság esetében.

Mivel az eljárás még nem zárult le, nehéz előre megjósolni, az N végül hogyan fogja értékelni az ügyet. Ha úgy dönt, hogy szabálysértés történt, erről Mikulecet levélben értesítik, akárcsak a kiszabott büntetés összegéről. Ha kiszabnak bírságot, a büntetés valószínűleg kétezer euróig terjedő pénzbírság lesz. 

Az ügy valószínűleg még egy hónapig elhúzódik. Ha Mikulecet megbüntetik, minden bizonnyal fellebbezni fog.

(p7d)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?