Védelmet kapnak a korrupciót bejelentő személyek

Pozsony |

<p>A kormány támogatta a belügyminisztérium azon javaslatát, amellyel a korrupciót és egyéb társadalomellenes tevékenységet bejelentő személyek biztonságát szavatolnák.</p>

Szerdán a kormány elfogadta azt a tervezetet, amelyet júniusban már kétszer leszavazott, amikor azt ellenzéki politikusok próbálták átültetni. Először a kereszténydemokraták (KDH), majd a az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek(OĽaNO) álltak elő azzal, hogy védeni kellene a társadalom számára káros tevékenységeket bejelentő személyeket. Robert Kaliňák szerint a tárcája által kidolgozott javaslat sokkal komplexebb jogtervezet, mint az eddigiek – olyan területeket is érint, mint a szándékos feljelentés, valamint a bátor polgároknak járó pénzügyi jutalom fogalma.

Társadalomellenes tevékenységnek számítana néhány köztisztviselő bűncselekménye, a korrupció, az európai társadalmak pénzügyi érdekeinek károsítása, valamint mindennemű bűntett, amelynek felső határa meghaladja a három évet, továbbá az 50 ezer eurós összegű büntetéssel sújtott közigazgatási szabálysértések is.

A javaslat tartalmazza a jutalomról szóló részt is, amely azonban nem igényelhető, s nem járna automatikusan sem. A jutalom megítéléséről az igazságügyi tárca döntene, miután jogerős ítélet született az adott ügyben. A maximális jutalom a mindenkori minimálbér ötvenszerese lenne. A bejelentő névtelen maradna a munkaadója előtt, amennyiben társadalomellenes tevékenységre hívná fel a figyelmet. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?