Van, ami nem évül el?

Pozsony. Vladimír Mečiarnak nem kell visszafizetnie azt a pénzjutalmat, amit 1993-1994-es miniszterelnökösködése idején vett fel jogtalanul. A bíróság elfogadta az exkormányfő panaszát, mely szerint az ügy már elévült. Az ítélet még nem jogerős, fellebbezni lehet, összesen 137.737 koronáról van szó.

A pozsonyi I. Járásbíróság folyosójánTASR-felvétePozsony. Vladimír Mečiarnak nem kell visszafizetnie azt a pénzjutalmat, amit 1993-1994-es miniszterelnökösködése idején vett fel jogtalanul. A bíróság elfogadta az exkormányfő panaszát, mely szerint az ügy már elévült. Az ítélet még nem jogerős, fellebbezni lehet, összesen 137.737 koronáról van szó. Mečiar maga látta el saját védelmét, azonban az ügyvéd kérdéseire ingerülten válaszolt, majd kijelentette, hogy annak „nincs joga őt jogi ismereteiből vizsgáztatni”. Mečiar egyébként azt állítja, hogy a számvevőszék megkérdezésével történt a miniszteri prémiumok kifizetése, szavait azonban nem lehet ellenőrizni, mivel a bíró elutasította a számvevőszék akkori elnökének meghallgatására vonatkozó javaslatot. Eddig két bírósági döntés született Mečiar minisztereinek hasonló ügyében, Katarína Tóthovának 258 ezer, Sergej Kozlíknak 113 ezer koronát kell visszafizetnie. (TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?