Változatlanul szigorúan

Pozsony/Kassa. A pozsonyi repülőtéren nem változtak a biztonsági előírások a vasárnapi afganisztáni bombázás miatt, természetesen továbbra is érvényben vannak az amerikai terrortámadások óta életbe léptetett szigorítások, mondta Ivana Paulínyová, a szlovákiai repülőterek üzemeltetőjének szóvivője.

Pozsony/Kassa. A pozsonyi repülőtéren nem változtak a biztonsági előírások a vasárnapi afganisztáni bombázás miatt, természetesen továbbra is érvényben vannak az amerikai terrortámadások óta életbe léptetett szigorítások, mondta Ivana Paulínyová, a szlovákiai repülőterek üzemeltetőjének szóvivője. A múlt héten döntés született az őrszolgálat megerősítéséről: a közlekedési miniszter kérésére a kassai és pozsonyi polgári repülőterek őrzésében részt vesznek a hadsereg vasúti egységének katonái is. A pozsonyi repülőtéren jelenleg a katonák fogadásának műszaki feltételeit készítik elő, öltözőket, szociális berendezéseket és őrhelyeket építenek számukra. Az előkészületek befejezése után, várhatóan még a héten megérkeznek a katonák is, megerősítve a légikikötő őrzését. A szóvivő szerint mindent a nemzetközi előírásoknak megfelelően védenek, továbbra is ellenőrzik a ki- és bemenő személyeket, gépjárműveket, őrzik a várótermet és a terminálokat. Paulínyiová információi szerint az amerikai hadsereg még nem vette igénybe a szlovák légteret, a pozsonyi repülőtéren eddig nem szállt le a US Air Force egyetlen gépe sem. A kassai repülőtéren tovább szigorították a szeptember 11-i terrortámadást követően életbe léptetett biztonsági előírásokat, ám Marta Horváthová igazgatónő nem kívánt bővebben tájékoztatni. Más forrásból tudtuk meg, hogy 60–100 fős katonai egységet vezényelnek Kassára. A vasúti hadsereg előreláthatóan pénteken reggel kezdi meg munkáját a kassai repülőtéren, feladatuk az objektum őrzése lesz. Az előőrs információink szerint már tegnap megérkezett a városba, hogy előkészítse a terepet. (juk, lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?