Válaszúton, útfélén

Tegyem a kezem a szívemre? Vagy más szívére? Legyek őszinte? Vagy mégsem? Választófülkei magányomban úgysem látja senki, kit karikázok, melyik listát gyűröm galacsinná, melyikhez nyúlnék gumikesztyűben vagy még abban sem. Hogy a lelkiismeretem így meg úgy? Hát akire voksolok, annak a lelkiismerete hogy érzi magát a politikus bőrében? Bocsi, tudjuk, ez már maga a hivatás, az elkötelezettség, az emberekből kivett, magukba átültetett bizalom. Ez is csak gyerekjáték, a Lánc, lánc, eszterlánc. Miért van az, hogy csak a politikában nem teszi taccsra a legerősebb láncszem a leggyengébbeket? Igaz, az ifjúsági regények is azt írják, hogy a bivalyerős ifjonc olyan, de olyan békés volt, mint az az ugribugri béka, amelyen átment az úthenger.

Kit is választanék? A HZDS-ből kiválót nem, mert ha valaki a HZDS-ből kiváló, más tárgyból bizonyára megbukott. A tanító nénik csábos mosolyában már az elemisták sem hisznek. Azt hiszem, az is mindegy, melyik párttal masírozok el mezítelen hátsóval az EU mellett. Tévésztároktól ments meg Uram, minket! A hosszútávfutót magányában zavarni illetlenség. Bocsánatért esedezem a kivételektől, de a bokszolókat inkább az ész trónfosztóinak tartom. Az értelem néha megingat elhatározásomban.

Nem baj, ha tizenegyessel nyerünk is.