V4-es összefogás a turisták visszacsalogatása érdekében

turizmus
Pozsony |

A visegrádi országok közösen akarják meghódítani a távolabbi turisztikai piacokat, különösen az Egyesült Államokat, Ázsiát és a Közel-Keletet – egyeztek meg a visegrádi országok szaktárcái és a nemzeti turisztikai szervezetek igazgatói a Bazinban (Pezinok) megtartott csütörtöki találkozójukon.

„Közös célunk, hogy a világ minden tájáról a régiónkba vonzzuk a turistákat. Nagy lehetőséget látunk a visegrádi országok együttműködésében, mert minden országnak van mit kínálnia” – mondta el Katarína Bruncková közlekedési államtitkár.

„A visegrádi országok együttműködését az Európai Turisztikai Bizottság (ETC) is értékelte, amely anyagilag is támogat minket. A szakmai szervezettől kapott pénzt a Kreatív városok (Creative Cities) elnevezésű közös online kampányra fordítjuk, amely az amerikai kontinenst célozza meg”

– tette hozzá Václav Mika, a Slovakia Travel nemzeti turisztikai promóciós ügynökség vezérigazgatója.

A csütörtöki szakmai találkozón a delegációk megvitatták a közép-európai turizmus jelenlegi kihívásaival és az ágazatot befolyásoló tényezőkkel kapcsolatos témákat, a közép-európai turizmus imázsát más régiókhoz képest, valamint a V4-országok cselekvési terveit a turizmus fenntartására és fejlesztésére. A találkozón elfogadták a visegrádi országok turisztikai együttműködéséről szóló jegyzőkönyvet. Ez utóbbi tartalmazza az érintett államok marketing akciótervét is, amely a távoli piacokat – USA, Ázsia (Dél-Korea, Japán), Közel-Kelet (Izrael, Egyesült Arab Emírségek) – célozza meg.

„Lehet, hogy a visegrádi országok Európában versenytársak, de a távoli piacokon partnerek vagyunk”

– figyelmeztet ezzel kapcsolatban Mika. Szlovákia a kampányban három város, Pozsony, Kassa és Trencsén népszerűsítésére fog összpontosítani. A városlátogatások ugyanis a szlovákiai turizmus egyik legfontosabb termékének számítanak, amelyekkel a legtöbb külföldi turistát képesek hozzánk csábítani. (mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?