URH-ra vár a Pátria

Pozsony |

<p>A Szlovák Rádió és Televízió (RTVS) vezetése tavaly év vége óta ígérgeti, hogy a Pátria rádió Pozsonyban ultrarövid hullámon is fogható lesz.</p>

Áprilisban nyár elejére, majd szeptember elejére ígérte, a legfrissebb ígéret szerint a sugárzás néhány héten belül indul. „A távközlési hivatal működtetési engedélyére várunk” – mondta lapunknak Richard Šümeghy, az RTVS szóvivője.

Lovász Attila, az RTVS nemzetiségi adásai és a Pátria rádió igazgatója sokat vár a főváros 20 kilométeres körzetében fogható, ultrarövid sugárzástól. „Elkezdhetünk az autósoknak sugározni a reggeli csúcsidőben. Ha a naponta Pozsonyba érkező 60-70 ezer gépkocsivezetőnek csak a fele magyar, és ha csak a sofőrt számolom, akkor a felmérések szerint megkétszerezhetjük a hallgatottságot” − magyarázta elképzeléseit. Állítása szerint a frekvanciát odaítélését nem tudja befolyásolni. „Ez a menedzsment kezében van. Én örülnék a legjobban, ha már beindult volna” – mondta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?