A parlament az RTVS átalakításáról tárgyal, a közmédia munkatársai tiltakoznak

A parlament az RTVS átalakításáról tárgyal, a közmédia munkatársai tiltakoznak
Pozsony |

A parlament csütörtökön tárgyalja azt a törvényjavaslatot, amely kormányzati ellenőrzés alá vonná a szlovák közmédiát (RTVS). A felszólalások időtartamát a koalíció korlátozta, koraeste várhatóan jóváhagyják a jogszabály-módosítást. Az ellenzék Alkotmánybírósághoz fordulhat. A köztévé és közrádió munkatársai tiltakozó megmozdulást szerveznek.

Az SNS-es képviselők által benyújtott törvénymódosítási javaslat lényegében azt a célt szolgálja, hogy a közmédia jelenlegi vezetését menesszék, az új vezérigazgatót pedig a kulturális minisztérium és a kormánykoalíció delegáltjaiból álló közmédia tanács válassza ki. A tanács le is válthatja az igazgatót. Az indítvány szerint egy etikai bizottságot is létrehoznak, amely az újságírók, szerkesztők, riporterek stb. munkáját vizsálja majd. Ennek a testületnek a tagjait az említett tanács elnöke nevezi ki. Így az intézmény által sugárzott tartalomnak a kormány érdekei mentén való ellenőrzésére is lehetőség nyílik. Ezzel együtt a közmédiát Szlovák Rádió és Televízióról (RTVS) Szlovák Televízió és Rádióra nevezik át.

Csütörtökön a koalíció 12 órában korlátozta a törvénymódosítás második olvasatának parlamenti vitáját, szerintük ugyanis a témában már minden, ami fontos, elhangzott. Májusban, amikor a javaslatot első olvasatban tárgyalták, szintén korlátozták a parlamenti vitát. A javaslatot prezentáló Roman Michelko SNS-es képviselő szerint most a második olvasatban ugyan lesznek még apróbb módosítások, de ezek csak technikai jellegűek. A kulturális miniszter, az SNS által jelölt Martina Šimkovičová szerint az indítvány megfelel a nemzetközi standardoknak. Dušan Jarjabek, Smeres parlamenti képviselő ugyancsak úgy véli, a törvény rendben van, de az új vezérigazgató és az új tanácstagok fizetésének emelése érdekében módosító javaslatot adott be.

A törvény július elsején lép életbe. Az ellenzéki Progresszív Szlovákia képviselője, Zora Jaurová azonban arra hívta fel a figyelmet, emiatt a közmédiát legalább három hónapig egy ügyvezető igazgató fogja irányítani. Az új vezérigazgatót választó tanácsnak ugyanis időre van szüksége arra, hogy felálljon, illetve az intézményvezetői pozícióra való jelentkezésre is bizonyos időintervallum áll rendelkezésre. Az ügyvezető igazgatót a törvényhozást jelenleg irányító házelnökhelyettesnek kell majd kineveznie. A törvénybe az is bekerült, hogy ennek a személynek nem kell szükségszerűen a közmédia alkalmazottai közül kikerülnie.

Az ellenzék ugyanakkor elfogadhatatlannak tartja az indítványt és azt is, ahogy a koalíció azt a parlamentben át akarja vinni. Jozef Hajko (KDH) úgy nyilatkozott, az indítvány javíthatatlan. Zora Jaurová, aki a törvényhozás kulturális bizottságának alelnöke arról beszélt, már keresik a jogi lehetőségét, milyen formában fogalmazzák meg a törvénnyel kapcsolatos alkotmányos panaszukat, amellyel azt az Alkotmánybíróság elé utalják. Mária Kolíková (SaS) a parlamenti vita 12 órában való korlátozását bírálta és szintén arra utalt, a jogszabályt az Alkotmánybíróság elé küldhetik.

A közmédia alkalmazottai csütörtök délutánra sztrájkot és tiltakozó megmozdulást hirdettek, a műsorszolgáltatást ugyanakkor nem korlátozták. A megmozdulás keretében délután fél háromkor a Szlovák Rádió pozsonyi épületétől indulva a parlament épületéig sétáltak. „Sajtószabadságot!” – skandálták a séta közben. A törvényhozás előtt többen felszólaltak, a tüntetésen az RTVS több tucat munkatársa vett részt. A közmédia magyar adásának, a Pátria rádiónak a munkatársa, Jakubecz László is felszólalt, József Attila Levegőt! című versét szavalta Ján Smrek fordításban. A törvényhozás előtti téren, minden bizonnyal a Robert Fico (Smer) miniszterelnök elleni merénylet nyomán, jelentős a rendőri jelenlét. A parlamenti szavazás várhatóan 17 órakor kezdődött. 

Az alkalmazottak a megmozdulás Facebook-eseményénél azt írják, a kulturális minisztérium és a jogszabályváltozás mellett kiálló koalíciós parlamenti képviselők egyszerűen ignorálták a sztrájkbizottságuknak a szakmai párbeszédre való felhívását, illetve azon követelésüket, hogy a törvénymódosítási-javaslatot vonják vissza. Arról is beszámolnak, hogy június 18-án az ügyben az ellenzéki képviselők indíványára rendkívüli ülést tartott a parlament mediális bizottsága, amelyen azonban a kormánypárti tagok nem vettek részt, holott a törvényhozás épületében tartózkodtak. „Ha a törvényt jóváhagyják, az az RTVS fekete napja lesz” – írják a közmédia alkalmazottai. Az RTVS munkatársai egy videót is készítettek, amelyben tiltakozásuk kifejezéseképpen fekete ruhában és leragasztott szájjal láthatóak. A videóban a törvénymódosítással kapcsolatos kifogásaikat sorolják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?