Újra itt a tartalékos katonai szolgálat

Pozsony |

<p>Január 1-jétől ismételten bevezette a védelmi tárca a tartalékos katonai szolgálatot, igaz, már nem kötelező úgy, mint évekkel ezelőtt. A 12 hetes kiképzésre önként jelentkezhetnek az érdeklődők. Mivel csökken az érdeklődés a hivatásos katonaság iránt, a hadsereg ilyen önkéntesekkel próbálja pótolni a hiányt.&nbsp;</p>

Hosszú évtizedeken át volt kötelező az országban a sorkatonai szolgálat, véglegesen 2006. január 1-jétől törölték. Jelenleg már csak hivatásos katonák szolgálnak, ám számuk évről évre csökken, ezért a minisztérium úgy döntött, önkéntes alapon, de ettől az évtől mégis lehetőséget ad a tartalékos tonai szolgálatra. Idén legfeljebb 150 ember jelentkezhet a programba. 


Mindazok, akik érdeklődnek az önkéntes katonaság iránt, 12 hetes kiképzésen vehetnek részt, amelyből kilenc hét az alapképzés, három hét pedig a speciális képzés lesz. Ez időre szállást, ruházatot és ellátást kapnak, valamint 375 euró adómentes juttatást. Kifizetik az útiköltségüket is, emellett további szociális és egészségügyi juttatásokra is számíthatnak.  Azt, hogy milyen lesz az érdeklődés az önkéntes szolgálat iránt és hogy pontosan miből áll majd a kiképzés, a védelmi minisztérium tegnap nem tudta megmondani. „Nőtt a polgárok érdeklődése az önkéntes katonai szolgálat programjába való besorolás feltételei iránt. Jelenleg dolgozunk a végrehajtási rendeleteken, ezért egyelőre nem pontosíthatunk semmilyen időpontot” – válaszolta érdeklődésünkre Martina Balleková, a védelmi minisztérium szóvivője arra a kérdésre, mikor kezdhetnék meg a kiképzést az első önkéntesek. 
Az önkéntes szolgálat ellenzői figyelmeztettek, hogy ennek a lehetőségnek köszönhetően könnyen katonai kiképzést szerezhetnek a szélsőséges szervezetek képviselői is. Martin Glváč védelmi miniszter szerint viszont a jelentkezők komoly pszichológiai kivizsgáláson esnek át, mely során a szakértők képesek kiszűrni a problémás, radikális nézeteket valló személyeket. 
A minisztérium már korábban kijelentette, hogy a kötelező sorkatonai szolgálat ismételt bevezetése nincs tervben, viszont emlékeztetett, hogy a hadkötelezettség továbbra is érvényben van, azt sosem törölték el. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy egy esetleges háborús konfliktus esetén az államnak joga van behívni a férfiakat katonai kiképzésre. 

Kiszűrik a szélsőséges jelentkezőket

Továbbra is túl sok a kérdőjel az önkéntes sorkatonai szolgálat körül. Ugyan idén januártól van lehetőség arra, hogy az érdeklődők katonai kiképzésre jelentkezzenek, a védelmi tárca egyelőre nem tudja, pontosan mit tartalmaz majd a 12 hétig tartó program, s azt sem mérte fel, milyen az érdeklődés iránta.

Egy biztos, idén legfeljebb 150 embert vesznek fel. 18 és 30 év közötti férfiak és nők, büntetlen előéletű, legalább szakmunkásképzőt végzett, az államnyelvet bíró, fizikailag és pszichikailag alkalmas személyek jelentkezhetnek.  Mielőtt bárkit is befogadnak a programba, háromtagú bizottság fogja felmérni alkalmasságát, egészségügyi kivizsgálás és pszichológiai tesztek alapján. A tárca szerint így fogják kiszűrni a szélsőséges nézeteket valló személyeket a programból, a világhálón és a közösségi portálokon ugyanis már nem egy szélsőséges szervezet képviselője jelezte, hogy mindenképp jelentkezik „az állam által finanszírozott 12 hetes kalandra”.  A szolgálatért 375 eurót kap minden önkéntes, az állam fizetni fogja a szociális és az egészségügyi járulékokat, valamit a kosztot és a szállást is. Az önkéntesek a hadsereg turócszentmártoni kiképzőtáborában vesznek részt a katonai alapképzésen. Akik ezen átesnek, azok a hadsereg tartalékosaivá válnak, bevetésükre a kormány beleegyezésére lesz szükség. Ezeket a tartalékosokat főleg természeti katasztrófák során hívják be szolgálatba, hogy segítsenek a hadseregnek az életmentés vagy a kárelhárítás során.  A védelmi tárca szerint akik jól teljesítenek, azok előtt megnyílik az út a hivatásos hadseregbe.
Háborús konfliktus esetén egyébként nemcsak ezeket a tartalékosokat, hanem a hadköteles személyeket is behívhatják szolgálatba. A védelmi tárca a legutóbbi népszámlálás adataira hivatkozva azt állítja, körülbelül egymillió személyről van szó.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?