Újra bűnösnek találtattak

Miloš K. és Milan A. újságírók gyűrűjében az ítélethirdetés utánPavol Majer felvételA beidézett tanúk többsége enynyi év távlatából is tartotta magát a nyolcvanas években tett vallomásához, és ezek alapján az ügyész záróbeszédében emberrablásért, gyilkosságért és nemi erőszakért négytől huszonnégy évig tartó szabadságvesztést kért a vádlottaknak. Az ítélet végül mégsem lett ilyen szigorú: Milan A. és Miloš K. tizenhárom év, František Č. tizenegy év, Stanislav D. tíz év, Pavol B. hat év és Juraj L. három év letöltendő szabadságvesztést kapott. Hetedik társuk, a súlyos beteg Roman B. ügyét külön tárgyalja a bíróság. Az ítélet nem jogerős, az elítéltek valamennyien fellebbeztek, ezért végső döntést majd csak a Legfelsőbb Bíróság hoz. Milan Andrášik, az egyik vádlott, aki főleg a tárgyalás utolsó szakaszában társai szóvivőjeként szerepelt a médiában, ezúttal is azt nyilatkozta: mindannyian ártatlanok és a bíróság elfogultságának áldozatai, mert az ügyet 1982-ben tárgyaló szenátus egyik tagja és a mostani szenátus egyik tagja között baráti kapcsolat van.

Az újratárgyalt per

Az ügyben csak 1990. tavaszán történt fordulat, amikor az akkori csehszlovák főügyész, Tibor Böhm a Legfelsőbb Bíróságon emelt panaszt, amiért a Pozsonyi Kerületi Bíróság 1982-ben nem ellenőrizte a vádlottak védelmében elhangzottakat. „A bíróság következtetése, vagyis a vádlottak bűnössége csupán a tanúk vallomásain, Juraj L. és Roman B. beismerő vallomásán, valamint Milan A., Miloš K., és František Č. visszavont beismerő vallomásán alapszik. Ezek a megállapítások olyannyira szoros logikai láncolatot alkotnak, hogy bármelyiknek a kétségbe vonása esetén az egész vádirat szerkezete összeomlik” – áll a főügyész panaszlevelében, amelyet a Legfel-sőbb Bíróság akkori elnöke – az az Otakar Motejl (későbbi cseh igazságügyi miniszter), aki 1982-ben a vádlottak védőügyvédje volt – megalapozottnak talált. Az 1982-ben hozott ítéletet 1990 októberében érvénytelenítette, a vádlottakat szabadon engedte, és perújrafelvételt rendelt el.

A Pozsonyi Kerületi Bíróságon 2003. október 24-én vallomást tett az a nő, aki annak idején az Unic klub előtti parkolóban állítólag szemtanúja volt annak, amint két férfi erőszakkal vonszol az autójába egy lányt. A tanú most is teljesen biztos abban, hogy Miloš K.-t látta, és ezzel megerősítette 1981-es vallomását, pedig 1976-ban azt vallotta, nem ismerné fel a férfiakat. Egy másik tanú szerint Miloš K. nem lehetett Pozsonyban a gyilkosság éjszakáján, mert vele volt Nyitraivánkán, és az 1981-es tanúvallomások hitelességét vonta kétségbe egy, ma Svájcban élő férfi is, aki a gyilkosság éjszakáján állítólag látta a vádlottakat az Unic klubban. Ez a férfi most azt állítja, 1981-ben kényszer alatt vallott, az igazság az, hogy nem is volt abban a diszkóban és az ügy miatti félelmében disszidált. Az Unic klub egykori alkalmazottja a francia lányok állításait cáfolta – szerinte nem a szóban forgó éjszakán lehettek ott, mert népzenét emlegettek, holott akkor ott az Elán lépett fel. A legnagyobb várakozás az ügyön dolgozó rendőrök és ügyészek vallomásait előzte meg, a vádlottak szerint ugyanis valamennyien kényszerítő eszközöket alkalmaztak. Az ügyész, aki 1981-ben lezárta az ügyet, azt állította, Miloš K. önként tett beismerő vallomást, ezt felvételen is rögzítették és a nyomozók viselkedését illetően nála senki nem emelt panaszt. A másik ügyész azt mondta, kizárt, hogy valaki nyomást gyakorolt volna a vádlottakra, inkább az ő érdekükben próbáltak egyes kommunista vezetők beavatkozni a nyomozás menetébe.

Kárpótlás az időhúzásért

A hét vádlott főleg akkor kezdett el reménykedni a felmentő ítéletben, amikor 2003 novemberében az alkotmánybíróság kétmillió háromszázezer korona kártérítést ítélt meg nekik azért, mert a Pozsonyi Kerületi Bíróságon már tizenhárom éve húzódott az ügy újratárgyalása. Mivel a perújrafelvétel óta az ügyet már hét bíró tárgyalta, de egyiküknek sem sikerült lezárni, a hét vádlott 1997-ben a Strasbourgi Emberjogi Bírósághoz fordult. Beadványukat ott nem fogadták el, mivel azóta Szlovákiában elfogadták azt a törvényt, amely lehetővé tette, hogy az alkotmánybíróságon tegyenek panaszt. A testület döntése alapján hatan közülük fejenként háromszázezer korona, egyikük pedig ötszázezer korona kártérítést kap – utóbbi pszichikai állapotának romlásában ugyanis az orvos szakértők szerint szerepe volt az elhúzódó bírósági eljárásnak. Az alkotmánybírósági döntés után Milan Andrášik, a vádlottak egyike még azt mondta, hogy a börtönben töltött évekért és a perrel kapcsolatos kiadásaikért is többmilliós kártérítést fognak követelni az államtól – de a mostani ítélethozatal után erről már szó sem volt. Jelenleg az utolsó reményük Legfelsőbb Bíróság és amennyiben az is bűnösnek találja őket, legfeljebb abban bíznak, hogy nem kapnak több év szabadságvesztést, mint amennyit már leültek.