Új ár: csak a közép-szlovákiaiaknak

Valóban visszaállítják a 2016-ban érvényes rendszerüze-meltetési díjakat a Közép-Szlovákiai Energetika (SSE-D) terjesztői vállalathoz kapcsolódó, a régi Közép-szlovákiai Kerület területén élő felhasználók számára.

Valóban visszaállítják a 2016-ban érvényes rendszerüze-meltetési díjakat a Közép-Szlovákiai Energetika (SSE-D) terjesztői vállalathoz kapcsolódó, a régi Közép-szlovákiai Kerület területén élő felhasználók számára. Az Árszabályozásai Hivatal szer-dán késő este kiadta határo-zatát, amely ezt elrendeli. A nyugat-szlovákiai és a kelet-szlovákiai fogyasztók számára nem változik semmi.

Pozsony. A határozat alapján a fogyasztók új előlegszámlákat kapnak, vagyis a már korábban megkapottakat nem kell majd befizetniük. A hivatal szerint az új határozat kezeli azokat az anomáliákat, amelyek több fogyasztó esetében is óriási árugrást eredményeztek. Lapunk információi szerint gyakorlatilag a 2016-os szinten kell majd fizetniük a fogyasztóknak a rendszerüzemeltetési díjakat is. A hivatal szerint ez azt jelenti, hogy ha a tartalékolt energia, amit a főbiztosíték erőssége fejez ki az egyes fogyasztóknál, megfelel az elfogyasztott energia mennyiségének, akkor a fogyasztók megérzik majd az energiaárak csökkenését. Az áram ára ugyanis csökken, a tavaly elfogadott, és nagy botrányt kiváltott határozat csak a villanyszámla fix összetevőjét, a rendszerüzemeltetési díjat növelte. A hivatal szerint a lakossági fogyasztók többsége számára a régi határozatnak megfelelően is csökkent volna a villany ára, a most kiadott határozat elsősorban az intézményi fogyasztóknak jelent majd könnyebbséget.

A fix díj azonban várhatóan mindenképpen emelkedni fog a közép-szlovákiai fogyasztók számára is. Az ÚRSO szerint ugyanis a jelenlegi ársokkot éppen az okozta, hogy a közép-szlovákiai szolgáltató hosszabb időn át nem emelte a fix díjakat, ellentétben a nyugat- és a kelet-szlovákiai szolgáltatókkal. Erre utal a hivatal szóvivőjének, Radoslav Igaznak a kijelentése is. „Minden felhasználó új előlegszámlát kap a szolgáltatójától. Egyben a fogyasztóknak lesz idejük arra, hogy optimalizálják a tartalékolt energia mennyiségét és a szerződéses viszonyaikat is” – mondta Radoslav Igaz a TASR hírügynökségnek.

A közép-szlovákiai fogyasztókat ellátó SSE-D korábban visszautasította, hogy nyerészkedni akarna a fogyasztókon. Sajtónyilatkozatában állítja, hogy nem nő az árbevételük sem. „Ellenkezőleg, társaságunk az ÚRSO döntése alapján az árbevétel csökkenésével számolt a korábbi évhez képest” – jelentette ki František Čupr, az SSE-D képviselője. A villanyáram ára szerinte is csökkent a legtöbb fogyasztó számára. „A tarifastruktúra változása kiváltott azonban bizonyos anomáliákat egyes vállalkozók és az önkormányzatok által fenntartott fogyasztók esetében” – jelentette ki Čupr. Szerinte az állam nem biztosítja megfelelően a rendszer üzemeltetését sem. Az alacsony rendszerüzemeltetési díj miatt a vállalatnak mintegy 230 millió euró hiánya alakult ki, amelyet a részvényeseknek kell fedezniük. Ezt a hiányt a zöldenergia és a hazai szénnel termelt energia kényszerű felvásárlása okozza, amelyre az állam kötelezi a szolgáltatót. (lpj, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?