Úgy ébredjen fel a lélek, hogy a test is képbe kerül

SZÉL JÁNOS

Ma már csak a mama él, aki Budapesten tárlatvezető a Szépművészeti Múzeumban, Franciaországban pedig idegeneket kalauzol. Lányuknak a kortárs tánc lett az élete. Rosella Hightower indította el, dolgozott Nagy József műhelyében és Goda Gábornál. Most már a saját világát mutatja az embereknek Magyarországon és a világban. Nina Umniakov, a Komáromi Jókai Színház Antigoné című produkciójának mozgásrendezője tavasszal új bemutatóra készül.

Mióta érdekeli a tánc?

Hétévesen, délutáni séta közben megláttam egy plakátot az utcán Cannes-ban, ahová másfél éves koromban költöztünk. Rosella Hightower tánciskolájának a plakátja volt. Rámutattam a plakáton szereplő táncosnőre, hátranéztem édesanyámra, és azt mondtam: Anyu! Én ezt akarom csinálni! Rosella Hightower tánciskolája a világ tíz legjobbjának egyike. Egy balettintézet délen, pálmafák között.

Rosella milyen ember volt?

Nyolcvankét évesen még lovagolt. Egy igazi energiabomba! Amikor odakerültem, hatvanhárom éves volt. Vitte a vállán az egész iskolát, a kétszáz diákot, a húsz tanárt; ő volt közöttük az összekötő szellem. Tizennégy éves koromban már éjszaka tizenegyig próbáltunk, de ő sohasem fáradt el. Nagy pártolóm volt, sokat segített. Sosem voltam tipikus táncosnő alkat, azt mondták a többiek, hogy túlságosan önállóan gondolkodom. Rosella mindig kitartott mellettem, mondván, nem baj, ha másképp gondolom, majd benő a fejem lágya. A példaképem volt. A hetvenes években ő kezdte meghonosítani a kortárs táncot Franciaországban. Ott bábáskodott a Párizsi Operaházban az első kortárs koreográfusi műhely létrejötténél a nyolcvanas évek elején. Cannes-i balettiskolája volt az első nagy iskola, ahol kötelezővé tette a kortárs tánc tanítását Franciaországban. A kilencvenes években kortárs tánc szakot létesített. Ezen a szakon diplomáztam.

Közben Magyarországról kapott híreket?

Volt egy magyar drámatanárom az iskolában, Funtek Frigyes. Színész volt Budapesten a hetvenes években, azután disszidált. Sokat beszélgettünk a magyar életről, zenéről, színházról. Fiatal fejjel minden érdekelt. Otthon alig hallottam híreket Magyarországról, pedig valami mélységre vágytam, mert Cannes felszínes város. Olyan, mint Siófok nagyban. Siófok télen unalmas hely. Cannes télen csak egy fokkal kevésbé unalmas. Tizennyolc évesen elindultam Budapestre. Kilenc évig ott éltem.

Első munkáját is Magyarországon kapta?

Még Franciaországban, de magyaroknál, Nagy József, azaz Josef Nadj táncközpontjában, Orleans-ban. Szakonyi Györk táncossal csináltunk egy duettet. Nagy József hatalmas szaktekintély. Ő volt a hatvanadik Avignoni Színházi Fesztivál elnöke. A világon mindenütt vannak előadásai, csak valamiért Magyarországon játszik keveset. Egy szűk színházi réteg tartja számon. Magyarkanizsán létesített egy koreográfusi központot. Jártam ott nemrég.

Budapesten sikerült megtalálnia azt, amiért hazament?

Goda Gábor Artus Kortárs Művészeti Stúdiójához szerződtem le, 2001-től állandó tag voltam a társulatban. Öt éven keresztül éjjel-nappal együtt voltunk, együtt alkottunk, együtt éltünk.

Kiket alakított?

Általában én voltam a piros ruhás nő. A Retinában, a Hókirálynőben, az Osiris tudósítások című produkcióban piros jelmezt kaptam. Abban a közegben nincsenek előre leírt szerepek, mindig eredeti kreációkról volt szó. Ha adott szöveggel dolgoztunk, azt is átformáltuk a saját elképzeléseink szerint. Hosszú alkotói folyamatok voltak. Hat hónapig próbáltunk egy darabot. Mindenki beleadta a saját elképzeléseit, mozdulatait, koreográfiáit. Mindenki keresett, verseket és haikukat írt.

Haikukat?

Kis japán képszerű verseket. Rím nélkülieket, egy-két mondatosakat, melyek egy-egy zen gondolatot tartalmaznak. Megtartottam az öt év munkaanyagát egy vastag kötetben. Mindent, amit írtam, rajzoltam, terveztem.

Melyik volt a legemlékezetesebb előadás?

A Rókatündérek. Nagy visszhangot váltott ki, sok díjat kaptunk érte. A rókatündér félig nő, félig rókaszellem, aki teljesen megbabonázza a férfiakat. Nagyon közel voltunk a nézőkhöz, közvetlen kontaktusban. Az Artusnál mindig arra törekedtünk, hogy újfajta kommunikáció jöjjön létre a nézővel. Elmélyült előadások születtek. Mindenki egy kicsit koreográfus és egy kicsit rendező is volt.

Miért jött el az Artusból?

Mert mindig is tudtam, hogy koreográfus akarok lenni. Tízévesen is ezt mondtam Cannes-ban.

Rosella Hightower mit szólt hozzá?

Rám nézett, és azt mondta: Nem lesz könnyű. Rögös az út. Azt feleltem, hogy rendben van. A rögös utakhoz már hozzászoktunk a családban.

Mennyire rögös az út?

Így, hogy az ember önálló meg szabadúszó: nagyon rögös. A Színház- és Filmművészeti Egyetem végzőseivel kezdtem el dolgozni. Kovács Lehellel, aki a Katona József Színházban játszik, Krisztik Csabával, aki Horváth Csaba társulatába került meg egy táncosnővel hoztuk létre a Henzáp! című produkciót.

Milyen visszhangja volt az előadásnak?

Az híresült el rólam mint táncosról, hogy túlságosan önálló vagyok ahhoz, hogy alkalmazkodjak. Lehet benne némi igazság, de a tapasztalat azt mutatja, ha van egy erős rendező, akkor ez nincs így. A Henzáp! után hívtak a bábszínházba meg az opera stúdiójába koreografálni. Élmény volt operaénekesekkel dolgozni. A testtudatosság nagyon sokat segíthet egy színésznek, egy operaénekesnek. Legyen tudatosság a mozdulat mögött.

Az Antigoné komáromi előadásában is erre törekedett. Hol találkozott Czajlik József rendezővel?

Egy színházi fesztiválon. Déry Tibor műve nyomán készítettem egy koreográfiát Levelek egy ismeretlen országból címmel. Az eredeti mű, a G. A. úr X-ben egy férfiról szól, aki elmegy egy ismeretlen országba. Persze hogy rólam szólt! Szöveget mondtam, táncoltam. Czajlikék az Epopteia Színházi Műhellyel a Hogyan ettem kutyát? című monodrámát játszották. Előadás után éjszakába nyúlóan beszélgettünk, akkor ismertük meg egymást; az Antigoné volt az első közös munkánk. Czajlik Józseffel az első pillanattól kezdve megértettük egymást.

Az Antigoné mozgásai a bizalmon alapulnak. Egy rossz mozdulat, és a szereplő a földre zuhanhat.

A bizalom nagyon fontos a színházban. Gyakorlatokat csináltunk, melyek erősítették ezt. A színészek élvezték a páros gyakorlatokat, amik növelték a csapatszellemet. Nem mintha szükségük lett volna rá, mert ez egy fantasztikus csapat! Sok budapesti színház megirigyelhetné azt az összefogást, nyitottságot, kedvességet, amivel a Komáromi Jókai Színházban találkoztam.

Minden Antigoné-előadás előtt gyakorlatokat végeznek a színészek?

Fontos, hogy úgy ébredjen fel a lélek, hogy a test is képbe kerül. Kint kell hagyni a külvilágot, és belecsöppenni egy másik világba. Ehhez nagyon jó zsilip az a félóra, amikor a színészek más energiaszintet kezdenek el használni, mint a hétköznapi életben, ráhangolódnak az energiakiadásra, amely majd az előadás során bekövetkezik, ellazulnak, de úgy, hogy bármikor képesek legyenek használni ezt az energiaszintet, illetve az izomtónust mint kifejezőeszközt. Örülök, hogy az idősebb színészek is élvezik a gyakorlatokat.

Hol érzi most otthon magát?

Az otthonnak ott kell lennie, ahol éppen vagyok. Ott, ahol a szívem van. Ahol a párom van.

A párja?

Deák Kristóf. Filmrendező lesz. Most kétéves képzést végez Londonban egy év alatt. Jelenleg Berlinben élünk, de hamarosan Londonba költözünk.

Hogy kerültek Berlinbe?

Újat akartunk látni. Szeretem a magyar színházi és táncszínházi életet, de nagyon hiányolom a külföldi kapcsolatokat. Mert nagyon kevés külföldi szakember jön Magyarországra, van ugyan egy-két workshop, de kevés a nyitottság. Ezzel szemben Berlinben mindez adott. A város Európa művészeti életének egyik központja. Egy alkotó ember számára fontos, hogy rendszeresen tovább képezze magát, új dolgokat tanuljon. Berlinben filmes iskolát kerestünk Kristófnak. Ő pedig beadta a jelentkezését Londonba, ahová felvették. Két hónapnyi berlini lét után most Londont fedezzük fel.

Közben dolgozott Budapesten...

Most is próbálok. Április másodikán lesz új premierem a Nemzeti Táncszínházban. A könyvtár című előadást azután Berlinben, az Acud nevű helyen is bemutatjuk május nyolcadikán és kilencedikén. Az előadás arról szól, hogy a könyvtár mennyire hasonlít a próbateremhez. Olyan hely, ahová hiába vagyunk bezárva, ha akarjuk, ott lehet az egész világ. Akárcsak a könyvtárban, a könyvekben. Csak fel kell nyúlni a polcra, és levenni egy történetet! Arra vagyok kíváncsi, milyen könyveket veszünk le a polcainkról.

Kik adják elő a koreográfiát?

Egyed Beátával ketten táncolunk. Az öreg könyvtáros bácsit alakítom, akihez beállít a múzsa.

Huszonhét évesen egy öregembert táncol?

A szimbólum a lényeg. Hogy bele lehet fásulni bizonyos dolgokba. Másrészt a bölcsességet örökké lehet keresni.

Mire jut egymással a múzsa meg az öreg könyvtáros?

Majd kiderül. Egy táncelőadás olyan, hogy egy idő után elkezd önálló életet élni, és hagyni kell, hogy éljen. Hat hónapja dolgozunk rajta. Havonta behívtuk az embereket a próbaterembe, és megmutattuk, hol tartunk. Utána beszélgettünk velük. Az előadást majd a hat hónap tapasztalataiból rakjuk össze. A kíséret barokk és elektronikus zene, és vetítés is lesz az előadásban. Megkértem Czajlik Józsefet, hogy jöjjön és nézze rendezői szemmel a próbákat. Nagy örömömre elfogadta a felkérést.

London és Budapest között éli majd az életét?

Most igen. Két koreográfusnő felkért a produkcióiba, és mindkét szerepet elvállaltam. Azok bemutatói is a saját premierem környékén lesznek. Mozgalmas és sűrű lesz az idei tavasz. Londonban filmekbe és színházi előadásokba szeretnék koreográfiákat készíteni.

Gyakran jár Cannes-ba?

Évente egyszer. Furcsa látni a volt osztálytársaimat, akik családot alapítottak, szülnek. Rosella Hightower tavaly meghalt. Nem tudtam elmenni a temetésére. Azt hittem, örökké fog élni. Már életében legenda volt. Ő mondta nekem két évvel ezelőtt, hogy ha bármi van, ha úgy érzem, hogy elnyomnak, vagy nem tudom megvalósítani magam, ne tétovázzak, fogjam a cókmókomat, és menjek tovább. Az volt az utolsó beszélgetésünk.