Tüntetni készülnek az egészségügyi dolgozók

Pozsony |

<p>Az egészségügyi dolgozók tünteni készülnek a bérezésükre vonatkozó törvénymódosítás ellen.&nbsp;</p>

A kormány ma elfogadta Viliam Čislák egészségügyi miniszter törvénymódosító javaslatát, amely garantálja az egészségügyi dolgozók béremelését nemcsak az állami, hanem a magánkórházakban is. Az eredeti javaslat szerint a béremelés csak 39 állami kórházra vonatkozott volna. Sikerült azonban a költségvetésből elkülöníteni annyi forrást, amennyi fedezi a magánkórházak egészségügyi dolgozóinak béremelését is - számolt be róla Čislák. Az módosítás így már mintegy 120 kórházat érint majd. Mintegy 38 000 dolgozóra 55 millió euró jut, az átlagos emelés 16 százalékos lesz. Fizetésemelésre számíthat az orvosokon kívül minen egészségügyi dolgozó, így a gyószszerészek, nővérek, laboránsok, mentősök is. A béremelés ugyanakkor nemcsak a kórházak, hanem a rendelőintézetek, fürdők, szociális intézetek dolgozóit is megilletné - áll az egészségügyi dolgozók szakszervezeteinek  közös nyilatkozatában. A szakszervezetek vezetői rámutattak: bár az egészségügyi miniszterrel többször is találkoztak, egyezségre nem sikerült jutniuk. "Többet kell küzdenünk, hogy jobban lássanak és halljanak minket" - jelentette ki Az Egészségügyi Nővérek és Szülésznők Szlovák Kamarájának elnöknője, Iveta Lazarová. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?