Szexuális ragadozó ólálkodik a pozsonyi kollégiumok környékén

kollegium k

Éjszaka megpróbált egy diáklányt a bokrok felé rángatni.

Megrázó történetet osztott meg egy fiatal pozsonyi diáklány egy egyetemi hallgatók ügyeivel foglalkozó Facebook-csoportban.

Azt írta, hogy augusztus 12-én, hétfőn 22 óra körül a Malomvölgyben (Mlynská dolina) lévő kollégiumok közelében – a barátnője társaságában – egy férfi megragadta a karját, és a bokrok közé próbálta rángatni.

A fiatal nő felsikoltott, mire a vastag öltözéket és csuklyát viselő személy láthatóan megijedt, mint ahogyan az is eltántorította, hogy észrevette, a lány nincs egyedül, ezért elfutott a helyszínről.

Sem a megtámadott lánynak, sem a barátnőjének nem esett baja. Az esetet jelentették a kollégium biztonságáért felelős őrző-védő szolgálat (SBS) munkatársainak, akik azt tanácsolták nekik, e-mail formájában tegyenek panaszt a vezetőségnél.

(refresher)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?